Cégvilág

Átadták a 8-as főút új szakaszát

A 8-as főút Várpalotát elkerülő szakaszának megvalósulását a rendszerváltás utáni időszak kimagasló fejlesztésének nevezte a város polgármestere az útátadás alkalmából tartott pénteki ünnepségen.

Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere azt mondta, az új útszakasz létrejöttével a város újraegyesítése történt meg, hiszen azok a városrészek, melyeket eddig a főút elválasztott, most újra egységet alkotnak. Hozzátette: az útszakasz mentesíti a várost az eddigi forgalomtól és felgyorsíthatja gazdasági fejlődését is.

A 8-as számú főút Várpalotát elkerülő szakasza az átadás után 2018. március 9-én
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormány 2013-ban hirdette meg a közútfejlesztési programot. Ennek köszönhetően 2014-ben a fejlesztés első, majd 2016-ban a második üteme is elkezdődött - emlékeztetett Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője.

Az első ütemben mintegy 6 kilométernyi kétszer két sávos út, 2,4 kilométer hosszú egyéb országos útszakasz készült el. A második ütemben 3,4 kilométernyi kétszer két sávos, valamint 1,5 kilométer hosszú egyéb országos út épült, összesen mintegy 28 milliárd forintból.

A beruházás eredményeként három különszintű csomópontot, négy körforgalmat, két vasúti hidat három közúti felüljárót építettek, kettőt felújítottak. Ezen kívül zajvédő fal, gyalogos és kerékpáros aluljáró épült a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kivitelezésében.

A szakasz átadásával végig kétszer két sávos gyorsforgalmi úton lehet autózni Székesfehérvár és Veszprém között, mintegy 50 kilométer hosszan; és Veszprémet is bekapcsolták a gyorsforgalmi úthálózatba.

Várpalota autópálya 8-as főút
Kapcsolódó cikkek