Cégvilág

Jól teljesített tavaly a Mapei

A Mapei nemzetközi építőipari cég mind globálisan, mind a magyar piacot tekintve sikeres évet zárt – közölte Luca Damia, a cég területi vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

A Mapei globális árbevétele tavaly 5,7 százalékkal nőtt és meghaladta a 2,4 milliárd eurót – mondta Luca Damia, a cég területi vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

A vállalat Európában érte el a legnagyobb éves árbevételt: a 2017-es 1,425 milliárd euró 4,15 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál – mondta a területi vezető, aki azt is hozzátette, hogy a magyar leányvállalat különösen jól teljesített, és hogy dinamikus volt a növekedés Lengyelországban és Oroszországban is.

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője ismertette, hogy a magyarországi leányvállalat nettó belföldi árbevétele 2017-ben meghaladta a 12,5 milliárd forintot, míg 2016-ban megközelítőleg 9,9 milliárd forint volt.

Xavier Trias, Barcelona polgármestere büszkélkedik a kerékpáros Mapei-csapat mezével 
Forrás: Joan Valls/NurPhoto/AFP

A 7500 négyzetméteres sóskúti üzemben új raktár és két gyártósor építése kezdődött meg 2,4 milliárd forint értékben, a beruházással hamarosan duplájára nő a raktár- és gyártási kapacitás – fűzte hozzá az ügyvezető.

Markovich Béla azt is megjegyezte, hogy a fejlett országokban az építőipar helyzetét mindenütt nehezíti a fizikai munkaerő hiánya, mivel szakmák tanulása helyett a fiatalok a továbbtanulást választják.

Markovich Béla elmondta, hogy a szakemberek idén 20 százalék körüli növekedést várnak az építőiparban és arra számítanak, hogy 2019-ben is rengeteg beruházás indul.

A kiszámítható politikai és gazdasági helyzet miatt a befektetők kedvelik Magyarországot, de ha fennmarad a munkaerőhiány, akkor nem a beruházások érkezése lesz a legfőbb kérdés, hanem az, hogy ki fogja ezeket megvalósítani – jegyezte meg végül.

Az 1937-ben Milánóban alapított Mapei 54 országban 82 leányvállalatot és 75 gyártó egységet működtet, 10 ezer munkavállalónak adva ezzel munkát. A magyarországi leányvállalat 1991-ben jött létre, 178 munkavállalót foglalkoztat.

 

építőipar mapei munkaerőhiány
Kapcsolódó cikkek