Cégvilág

Csaknem negyvenmilliárd forintot költünk tejfölre

Tavaly február és idén január között a tejföl magyarországi kiskereskedelmi forgalma a 38 milliárd forintot is meghaladta.

Tavaly február és idén január között a tejföl magyarországi kiskereskedelmi forgalma a 38 milliárd forintot is meghaladta, ezzel a kilencedik legnagyobb árbevételt generáló élelmiszer lett a Nielsen által mért 90 kategória között – közölte a Világgazdasággal a piackutató. Ami a trendeket illeti, értékben 8 százalékot nőtt a tejföl eladása a vizsgált időszakban, míg mennyiség tekintetében 4 százalékos a csökkenés a kiskereskedelmi index szerint.

Forrás: MTI/Földi Imre

Továbbra is erősen koncentrálódik a tejföl bolti eladása: a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben realizálódik a forgalom közel kétharmada. A szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2500 négyzetméter közötti csatorna részaránya egy százalékponttal, 44 százalékra nőtt, míg a 2500 négyzetméteresnél nagyobb boltok részaránya ugyanennyivel csökkent, így 21 százalékon áll.

A gyártói márkák pozíciója visszaesett, értéket tekintve a forgalomból 57 százalék jutott rájuk 2017. február és 2018. január között, szemben az előző, azonos időszakban mért 60 százalékkal. A forgalom 92 százalékát teszik ki az állati eredetű tejfölök, ez egy százalékponttal kevesebb, mint az előző, azonos időszakban.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Nielsen tejföl kiskereskedelem
Kapcsolódó cikkek