Cégvilág

Fejlesztési csúcsra lehet készülni az agráriumban

Az összes ágazatot figyelembe véve leginkább a mezőgazdasági cégeknél várható beruházási boom a következő egy évben – derült ki a K&H kkv-k körében végzett bizalmiindex-kutatásának adataiból.

A felmérés szerint a nemzetgazdasági beruházások volumene is emelkedhet, hiszen egy éve folyamatosan javul a hazai vállalkozások beruházási kedve.

Az agrárvállalkozások 77 százaléka tervez korszerűsítést a következő egy évben
Forrás: MTI/Rosta Tibor

A kkv-k kétharmada gondolja úgy, hogy valamilyen fejlesztésbe kezd az előttünk álló egy évben. Ez igen látványos előrelépés az egy évvel ezelőtti értékhez képest, amikor a cégek mindössze 41 százaléka vélekedett így – mondta Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketingfőosztályának vezetője. Mint hangsúlyozta, a javulás mindenképpen figyelemre méltó, hiszen utoljára 2010-ben volt hasonlóan magas szinten a cégek beruházási kedve. A kiskereskedelmi forgalom és a lakossági fogyasztás dinamikus emelkedése mindenképpen hozzájárulhat a tervezett beruházások bővüléséhez.

Úgy tűnik, a cégek a hatékonyság növelését tartják most a legfontosabbnak, mivel a gépek, berendezések fejlesztését a megkérdezettek 35 százaléka sorolta az első helyre. Ez a cél már három egymást követő negyedévben előzi a 33 százalék által legfontosabbnak tartott informatikai beruházásokat. A gépjárműpark korszerűsítése kissé lemaradva, de stabilan őrzi harmadik helyét 27 százalékkal, míg az előző negyedévben kiugró ingatlanberuházási hév tiszavirág-életűnek bizonyult.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

 

hatékonyságnövelés agrárium fejlesztés
Kapcsolódó cikkek