Cégvilág

Nehéz helyzetbe kerülhetnek az építőipari cégek

Jelentős megrendelésektől eshetnek el az építőipari cégek, ha nem javítanak hatékonyságukon – nyilatkozta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) vezetője az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában szerdán.

Koji László, a szervezet elnöke az építőiparban foglalkoztatottak létszámának emelése mellett technológiai fejlesztéseket szorgalmazott. Megjegyezte, hogy a költséges beruházásokat az építőipar kissé elhanyagolta, hiszen a válság éveiben azok megtérülése kétséges volt.

Forrás: FP/Paul J. Richards

A szövetség vezetője szerint a vállalkozások legalább 1-2 évre biztosan tervezhetnek előre. Úgy vélt, elsősorban földmegmunkáló és emelő berendezésekre, erőgépekre, betonkeverőkre, állvány- és zsaluzórendszerekre, vasbetonszerelési technológiákra lehet a legnagyobb szükség. Megjegyezte, hogy a fejlesztéseket nemcsak az állami építkezések indokolják, hiszen a lakossági piac is jelentős megrendelést biztosít, főként a kisebb cégeknek.

Koji László hangsúlyozta, hogy nehezen oldható meg az alacsonyan képzett munkaerő továbbképzése, ezért szakképzési és a felnőttképzési programokat sürgetett. Várakozása szerint a magyar építőipar teljesítménye idén is jelentősen – akár az összes EU-tagállaménál nagyobb mértékben – emelkedhet.

megrendelések építőipar Koji László
Kapcsolódó cikkek