A vonatok vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai vasárnap a munkaszüneti, hétfőn a szombati, kedden pedig az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. Az M3-as metró ezeken a napokon egész nap szállítja az utasokat a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között.
MTI
2018.04.29, 09:43
Megosztom a cikket
A MÁV közleményében azt írta, a HÉV-vonalakon a szerelvények vasárnap és hétfőn bővített esti üzemidő szerint közlekednek.
A vasúttársaság közleménye szerint a március 15-i és a húsvéti négynapos pihenőhöz hasonlóan – amikor mintegy 400-400 ezren váltottak menetjegyet a vonatokra – most is sok utazóra számítanak. Hangsúlyozták, a hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket.
Az automatáknál vásárlóknak 5 százalékos kedvezmény jár, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok.
Forrás: MÁV-START
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján március 30-tól a korábbiakhoz képest kétszer annyi, azaz naponta 150 peremidős járat közül választhatnak az utasok – tették hozzá.
A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak – de már nem tanulók – 33 százalékos kedvezménye pedig május 1-jén éjfélig vehető igénybe.
A pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért a MÁV-Start azt javasolja az utazóknak, hogy váltsanak – a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható – 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amellyel a decemberi bevezetés óta 1,2 millióan éltek – áll a közleményben.
Bővebb tájékoztatás a www.mavcsoport.hu honlapon található, illetve a telefonos ügyfélszolgálatnál is lehet tájékozódni a +36 1 349 4949-es telefonszámon.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.