Biztató eredményeket hozott a Hiventures idei első negyedéve
Mind a számok, mind az elemzők azt jelzik vissza, hogy a tavaly elindított állami kockázatitőke-program új szereplője pont a legjobbkor és a legjobb piaci szegmensbe érkezett azzal, hogy nemcsak a nagy tőkét igénylő befektetésekbe invesztál, hanem a még kezdeti, úgynevezett inkubációs fázisú startupokba is – nyilatkozta a Világgazdaságnak Kisgergely Kornél, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő vezérigazgatója.
Idén tovább folytattuk aktív kockázatitőke-befektetői tevékenységünket. A tavalyi kedvező adatokat követve, 2018 első negyedévében a beérkezett 190 projektből 36 pozitív befektetési döntést sikerült meghoznunk, amelynek értéke 2,6 milliárd forint volt
– mondta el Kisgergely Kornél.

Fotó: Móricz-Sabján Simon
„Az eredményeinket mi sem mutatja jobban, mint hogy a tavalyi és az idei adataink alapján a Dow Jones VenturesSource negyedéves elemzésében a legaktívabb európai befektetési társaságok között mi vagyunk az elsők, megelőzünk több, nagy múltú kockázatitőke-befektetőt. Meg kell még említenem a legnagyobb nemzetközi befektetői startupadatbázist, a Cruchbase-t, amely az első negyedéves adataink alapján – a legaktívabb seed befektető kategóriában 26 befektetésünkkel – a harmadik helyre sorol bennünket” – tette hozzá a vezérigazgató.
A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja


