BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújul Baranya megye úthálózata

Csaknem hétmilliárd forintos központi költségvetési és európai uniós forrásból újul meg 2019 végéig Baranya úthálózata; mintegy 40 helyszínen, együttesen 72 kilométer hosszúságú szakaszon újítják fel az utakat – hangozott el a pécsi sajtótájékoztatón.

Bánki László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója közölte, hogy a beruházásokra a Terület és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) idén 600 millió forintot, jövőre pedig több mint 1,8 milliárd forintot fordítanak, míg a fennmaradó összeget a központi költségvetés biztosítja.

A TOP-os fejlesztések keretében a többi között idén Mohácson, valamint Orfű és Magyarhertelend, illetve Pécsvárad és Pereked között bekötőutakat újítanak fel, csaknem 6,5 kilométeren – ismertette az igazgató.

Jövőre, ugyancsak a TOP keretében újabb 9 helyszínen, több mint 16 kilométeres szakaszon rekonstruálnak bekötő- és összekötőutakat. Az állami forrásból finanszírozott beruházások nyomán a megye fő- és mellékútjai 72 kilométer hosszúságban újulnak meg jövő év végéig.

Nagy Csaba, a Baranya 4-es választókörzet megválasztott fideszes országgyűlési képviselője a többi között azt hangsúlyozta, hogy a TOP baranyai forrásaiból további 3,8 milliárd forint értékben körforgalmak, kerékpárutak épülnek, és megújul a komlói buszpályaudvar környéke is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.