Több buszjárat útvonala is megváltozik
Módosított útvonalon közlekedik a 31-es, a 92-es, a 92A és a 130-as busz május 6-án az első járatindulástól várhatóan július végéig, mert a XVI. kerületi Csömöri út felújítása elkezdődik a József utca és a Körvasút sor között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Hozzátették, a munkák első ütemében egyirányúsítják a Csömöri utat a Körvasút sor felé a József utca és a Rákóczi út között, valamint az autóbuszok terelőútvonalán a Rákóczi út és a Szent Korona utca között. A Rákóczi út és a Körvasút sor között a kétirányú forgalom fenntartásával végeznek munkálatokat.

Az egyirányúsított Csömöri utat a közúti forgalom a Szlovák út felé már a Rózsa utcán vagy a Batthyány utcán keresztül is elkerülheti.
A 31-es és a 130-as autóbusz az Árpádföld, Bekecs utca; illetve az Újpalota, Sárfű utca felé a Csömöri út–Rákóczi út–Szent Korona utca–József utca–Csömöri út módosított útvonalon halad, és nem érinti a Rákóczi út és a József utca megállót.
Az autóbuszok ideiglenesen a Csömöri úton a Rákóczi út kereszteződése előtt, valamint a 92-es és a 92A autóbusz Csömöri út megállójában állnak meg – írja a BKK.
Végül hozzáteszik, a 92-es és a 92A autóbusz Kistarcsa felé a Csömöri út–Rákóczi út–Szent Korona utca–József utca módosított útvonalon halad, és nem érinti a Rákóczi út, a József utca és a Szent Korona utca megállót.
Az autóbuszok ideiglenesen a Csömöri úton a Rákóczi út kereszteződése előtt és a Szent Korona utcában a József utca kereszteződése előtt állnak majd meg.


