Egyre több a feketén foglalkoztatott az építőiparban
A munkaügyi hatóság csaknem 5 ezer munkáltatót ellenőrzött idén az első negyedévben – derül ki a Pénzügyminisztérium jelentéséből. A vizsgálatok során a foglalkoztatók 62 százalékánál, több mint 3 ezer esetben tártak fel munkaügyi jogsértéseket, amelyek az ellenőrzés alá vont munkavállalók 65 százalékát, csaknem 20 ezer főt érintettek.
Vöő György
2018.06.19, 19:44
Megosztom a cikket
A feketefoglalkoztatás az ellenőrzött munkavállalók 10 százalékát sújtotta. Míg tavaly az első negyedévben a feketén foglalkoztatott munkavállalók 27 százaléka dolgozott az építőiparban, addig most már 30 százalék, ebben a munkaadók csaknem 40 százaléka ludas.
Egyébként a többi ágazatban csökkent a feketén foglalkoztatottak aránya az ellenőrzések alapján. A mezőgazdaságban a munkavállalók 17 százalékát nem jelentették be, a tavalyi azonos időszakban ez még 41 százalék volt, akkor az ellenőrzött vállalkozások 16 százaléka sértett törvényt e tekintetben, idén 6 százalékuk. A gépiparban az ellenőrzéssel érintett munkavállalók kevesebb, mint fél százalékát foglalkoztatták feketén, ám a személy- és vagyonvédelemben 16 százalékukat. A vagyonvédelmi munkáltatók jelentős részére a szándékos jogellenes magatartás a jellemző.
A bejelentés nélküli foglalkoztatással kapcsolatban a munkáltatói hivatkozások közül továbbra is az „adminisztrációs hiba”, „könyvelő mulasztása”, „próbamunka” és „első munkanap” kifogások a legjellemzőbbek.
Fotó: Vémi Zoltán
A részmunkaidős bejelentés teljes munkaidős foglalkoztatás mellett meglehetősen gyakori szabálytalanság, de az esetek döntő többségében a bizonyítás nagyon nehéz, mivel a munkájukat féltő munkavállalók nem mernek a munkáltatójuk ellen nyilatkozni, így a szabálytalansággal kapcsolatban magas a látencia. Ritkábban fordul elő a színlelt szerződéssel történő foglalkoztatás. Harmadik országbeliek szabálytalan foglalkoztatása az utóbbi években már nem jellemző.
A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések csaknem 6 ezer munkavállalót érintettek az első negyedévben, ami növekedést jelent a tavalyi mintegy 5 ezer főhöz képest.
Az idén eddig a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatban feltárt jogsértések lényegesen több munkavállalót érintettek, főként a feldolgozóiparban, gépiparban, ahol e tekintetben túllépték a rendelkezésre álló munkaidő éves mértékét. ezekben az ágazatokban az sem ritka, hogy nem határidőben fizetik ki a béreket. A szabadsággal kapcsolatos jogsértések a gépiparban a leggyakoribbak.
A foglalkoztatási szabály megszegése, például bejelentés elmulasztása miatt idén januártól már munkaügyi bírságot kell fizetni. A pénzügyi tárca adatai szerint ez év március 31-ig a jogsértéseket elkövető több mint 3 ezer munkáltató közül mintegy 500 vállalkozásra szabtak ki az elsőfokú munkaügyi hatóságok összesen több mint 78 millió forint munkaügyi bírságot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.