Megveheti a SocGen bolgár leányát az OTP
Akár már ma bejelenthetik, hogy a francia Société Générale (SocGen) eladja egy vagy több leánycégét a magyar OTP Banknak. A SocGen ugyanis ma teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését, és ahhoz kapcsolódóan vélhetően kénytelen lesz kommentálni a Reuters értesülését is, amely szerint a tárgyalások utolsó fázisában tart már az OTP-vel bulgáriai leánycégének eladásáról. Az OTP lapunknak tegnap még nem kommentálta ezt az értesülést, és a SocGen sem nyilatkozott róla, a Reuters viszont két forrástól is azt az információt kapta, hogy valószínűleg még ebben a hónapban hivatalosan bejelentik az ügyletet.
A francia hitelintézet a bolgár mellett az albán leányát is eladná a magyar pénzügyi csoportnak, minden olyan kelet-közép-európai országból ki akar ugyanis vonulni, amelyben nem éri el a kritikus méretet, vagy nem tudja kihasználni a csoportszintű szinergiáit. „A SocGen egész csomagot árul a régióban, csak Romániában és Csehországban maradna” – mondta a Világgazdaságnak Le Phuong Hai Thanh, a Concorde vezető elemzője. A múlt hónapban jelentették be befektetési bankárok, hogy a SocGen árulja lengyelországi leányát, az Eurobankot, hétfőn pedig azt közölte a hitelintézet, hogy értékesítette belgiumi privátbankját az ABN Amrónak. „Ezek a leányvállalatok jól működnek, a bulgáriai vásárlás híre alapvetően pozitív az OTP számára, beleillik a stratégiába. Albánia és Macedónia kevésbé illik a képbe, ott ugyanis még nincs jelen az OTP” – tette hozzá Le Phuong Hai Thanh.
A bulgáriai ügyletről az OTP és a SocGen már nagyrészt megegyezett, és az ottani központi bankkal is túl vannak egy előzetes tárgyaláson a Reuters forrásai szerint. A SocGen tulajdonában lévő Expressbank Bulgária hetedik legnagyobb hitelintézete 6,7 milliárd levás mérlegfőösszegével. Az OTP ottani leánya, a DSK a második legnagyobb piaci szereplő, egy esetleges fúzió esetén a piaci részesedése 19 százalék körüli szintre nőhet, és akár át is veheti az első helyet az UniCredit Bulbanktól.
A Société Générale a bolgár mellett a szerb, a macedón, a moldovai és a montenegrói piacról is kifelé tart, az OTP mellett az Apollo Global Managementtel is tárgyalt az ottani cégeiről, de az Apollo sem kommentálta a Reuters értesüléseit. Hogy milyen áron juthat hozzá az OTP a SocGen bolgár érdekeltségéhez, még nem tudni, de a szakértők nagyjából 1,1-szeres könyv szerinti értéket valószínűsítenek, ennyiért adta el tavaly a National Bank of Greece bulgáriai leánycégét a belga KBC-nek. Azért a bankért is versenyben volt az OTP, ám végül lecsúszott az ügyletről. Az Expressbank teljes saját tőkéje egyébként 723 millió leva (118,9 milliárd forint) volt június végén a bolgár nemzeti bank adatai szerint. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója lapunknak márciusban azt nyilatkozta, nagyjából egymilliárd eurót fordítana a hitelintézet akvizíciókra, úgy látják ugyanis, hogy a részvényesek számára a legfőbb értéknövekedést a sikeres akvizíciók hozzák.


