Cégvilág

Tovább tolja a szekeret a Fundamenta

A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. a lakástakarék törvény módosítását követően is az eddigiek szerint jár el, így kiemelt szerepet biztosít a lakáshitelezési gyakorlatának.

A Fundamenta eddigi 21 éves működése során mintegy egymillió lakáscél megvalósulását segítette. Jelenleg közel 900 ezer ügyfél számára vezet lakásszámlát, ami azt jelenti, hogy

az elkövetkező években csaknem ugyanennyi háztartás, azaz mintegy 2,5 millió ember tervezi a Fundamentán keresztül megvalósítani lakáscélú beruházását, lakhatással kapcsolatos körülményeinek javítását, életszínvonalának emelését.

Fotó: Kallus György

A meglévő ügyfélkör hiánytalan kiszolgálása mellett, új ügyfeleink számára is kedvező megtakarítási és hitellehetőségeket biztosítunk, felkészült tanácsadói hálózatunkon keresztül – írja közleményében a vállalat. Hozzáteszik:

az első új módozatok már megkapták a Magyar Nemzeti Banktól az engedélyt a piaci értékesítésre.

Ahogyan az ismert, az Országgyűlés múlt kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak (ltp) állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

beruházás lakás Fundamenta
Kapcsolódó cikkek