Cégvilág

Nyomás alatt a Waberer’s árfolyama

Rosszat sejt a piac, hogy mi állhatott a Waberer’s első emberének lemondása mögött. Az árfolyam a vezérigazgató-váltás óta szenved, történelmi mélyponton is járt.

Sokba kerül eddig a február 1-jén bejelentett vezérigazgató-csere a Waberer’s részvényeseinek, a szállítmányozó papírjaival aznap még 2230 forintos áron kereskedtek, alig két hétre rá pedig 13 százalékkal alacsonyabban. A (történelmi) mélypont február 11-én következett be, 1860 forinton is született adásvétel, tegnap ennél magasabban, 1960 forinton zárult a kereskedés. A részvényesek mellett az elemzők egy része is elvesztette bizalmát a Waberer’s-papírok iránt: legutóbb a Renaissance Capital 4667 forintról 2810 forintra vágta vissza célárát.

A február eleji vezérigazgató-váltás óta eladói nyomást látunk a Waberer’s-részvény piacán

– mondta a Világgazdaságnak Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető stratégája. A befektetők Lajkó Ferenc lemondását vélhetően úgy értelmezték, hogy nem sikerült teljesíteni a negyedik negyedévre várt fordulatot, vagyis azt, hogy két veszteséges negyedév után a Waberer’s nyereséggel zárhatta az október–decemberi időszakot – magyarázta a vezető elemző. Nem hozott érdemi megnyugvást a kereskedésében a fuvarozócégnek a kamiongyártók elleni kártérítési keresetéről adott helyzetjelentése sem, amely különben rendkívül nagy összegre, 48,7 millió euróra, azaz 15 milliárd forintra rúg.

A 15 milliárd forintnyi kárigény érvényesítése részvényenként 400 forintot dobna az árfolyamon
Fotó: Móricz-Sabján Simon

„Kétesélyes az ügy kimenetele, mint ahogy az is, hogy ez a jelentős összeg mikor lehetne realizálható a Waberer’snél” – véli az Erste vezető stratégája, hozzátéve, hogy a kártérítési pernek óriási a jelentősége, mivel egy részvényre vetített hatása mintegy 400 forintra becsülhető, ami a jelenlegi árfolyam csaknem ötöde. A tavalyi harmadik negyedévet 2,7 millió

euró veszteséggel zárta a társaság, a záró negyedév számai március 19-én érkeznek.

Mérföldkőnek és nagy győzelemnek tekinthető a Waberer’s és a kamiongyártók közötti jogi eljárásban, hogy a hazai fuvarozócég úgynevezett megállapítási keresetét jóváhagyta a választott müncheni bíróság

– értékelte a fejleményeket a Világgazdaságnak Polauf Tamás, a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda partnere. A kártérítési ügy végleges kimenetelének időpontját nagyon nehéz megbecsülni – tette hozzá –, mivel a kamiongyártók kartellezési ügyében a hírek szerint a bíróságon három tonna iratanyag vár feldolgozásra. Egyelőre alig születtek peren kívüli megegyezések az ügyben; a Waberer’s mellett olyan károsultak állnak sorban, mint a Bundeswehr vagy a Deutsche Bahn. A felperesi bizonyítás nem könnyű Polauf Tamás szerint, mivel azt kell modellezni, hogyan alakultak volna az árak a kartell piactorzító hatása nélkül. Szinte biztosra veszik a CHSH szakértői, hogy az alperesek azt próbálják majd bizonyítani, hogy a Waberer’st ugyan érhette kár, de a torzított beszerzési ár hatását továbbhárította az ügyfeleire.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

kamionkartell árfolyam Waberer’s
Kapcsolódó cikkek