BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felújítások indulhatnának CSOK-ból

Kiemelt figyelmet kell kapniuk a CSOK keretében is a felújításoknak, mert nem épül elég lakás, ráadásul a megépülőket főként befektetők veszik meg.

Tavaly is csupán 180 ezer lakást korszerűsítettek az országban a legalább szükséges 400 ezer helyett, emiatt gyorsan romlik a lakásvagyon műszaki állaga – szögezi le az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) a Világgazdaság birtokába került munkaanyaga. Az építési ágazat súlyponti problémáit taglaló és azok megoldásához konkrét javaslatokat megfogalmazó anyag szerint nem épül elég új lakás, ami pedig létesül, jellemzően befektetőkhöz kerül. Ezért – áll a munkaanyagban – a CSOK keretében is kiemelt figyelmet kell kapniuk a felújításoknak. Bár a kormány intézkedései egy meghatározott társadalmi rétegnél már nagy lendületet adtak a lakóingatlanok építésének, felújításának és bővítésének, a továbblépéshez – javasolta ismét az ÉVOSZ – lehetővé kellene tenni az engedély- vagy bejelentésköteles felújítások esetében a felújítási áfa 50 százalékának a számla alapján történő visszaigénylését, legfeljebb 3 millió forintig.

Az elmúlt években egymillió lakás felújítása maradt el, ezért e munkákat ösztönözni és támogatni kellene – ezt korábban hangsúlyozta a szervezet a Világgazdaságnak, hozzátéve, hogy uniós forrásból is segíteni lehetne egy országos lakóingatlan-felújítási program részeként indítandó, 800 ezer lakást érintő panelprogramon belül az energetikai korszerűsítéseket. Az ÉVOSZ javaslatai rendre kedvező fogadtatásra találnak a kormánynál, ilyen volt például legutóbb az 5 százalékos lakásáfa részleges meghosszabbítása vagy előtte az építőipari gépesítést támogató pályázat indítása. A szövetség most azt kéri, hogy a döntéshozók mielőbb dolgozzák ki a 2020 utáni évek építési-beruházási vonzatú közép- és hosszú távú kormányprogramjait, amelyek növekedési pályán tartják és kiegyensúlyozottá teszik az ágazatot. Mára valamennyi építőipari alapszakma hiányszakma az országban, de gond van az utánpótlással is. A gyakorlati oktatás színvonala érdekében célszerű lenne központosítani a szakképzést, és pótolni kellene a nyugdíjba vonuló oktatókat. Mivel hiányoznak a modern gépek és műszaki megoldások, az ÉVOSZ azt is kéri, hogy erre az évre csoportosítsák át a hatékonyságnövelő pályázat jövő évi keretét. A programra 36 milliárd forintot szán a kormány, ebből két körben 16 milliárdot hirdettek meg.

Az idén folytatódik az ágazat két éve tartó két számjegyű növekedése, de a következő időszakra a lakásfelújítások beindítása mellett az önkormányzati, illetve magánerős bérlakásépítési programra, a modern falvak programjára, az ivóvíz- és csatornarendszerek rekonstrukciójára, a nagyvárosi közlekedési infrastruktúra-fejlesztésekre, és az M0-s körgyűrű bezárására van szükség. A 2020-tól elapadó uniós források utáni időszakra a termelő célú, gazdaságfejlesztési hatású beruházásokkal kell felkészülni – szögezik le az építőipari vállalkozók.

További adókedvezmények

Az új építésű lakóingatlanok ötéves építményadó-mentességét, illetve -kedvezményének bevezetését javasolja az ÉVOSZ, de szükségesnek tartja a munkahelyi csoportos személyszállítás adókedvezményét is. Az építési beruházásokat kedvezményes helyi iparűzési adóval, a munkásszállók létesítését beruházási, felújítási és üzemeltetési kedvezményekkel motiválnák, az ágazatot pedig speciális banki finanszírozási termékekkel támogatná a szövetség. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.