Cégvilág

Feléled a Magyar Piszke Papír – visszatér sok hagyományos, jól ismert márka

Az új trend, a környezettudatosság erősödése hozhat új lehetőséget a korábbi évek topmárkáinak – állítja Bodrogai Ferenc, a Magyar Piszke Papír cégvezetője.

Bodrogai Ferenc, a Forest-Papír Kft. fő alapítója 1967 óta dolgozik a papíriparban. A szakember 27 évig a Piszke Papírgyár munkatársa volt, a privatizáció előtti utolsó hét-nyolc évben pedig a kereskedelmi vezetője. Részt vett a Szilvia és a Crepto márkák felépítésében, egy szerencsétlen privatizálás miatt azonban a görög kézbe került gyár csődbe ment, és ezek a régi magyar márkák felszámolóhoz kerültek. Nemrég azonban cége, a Nord-Paper Kft. megvásárolta a három nagy ismert márkát, és nagyjából egy hónapja felvette a Magyar Piszke Papír nevet. Minderre egy három évvel ezelőtt végrehajtott akvizíció során kötött versenytilalmi megállapodás lejárta adta a lehetőséget.

Három éve eladtuk a Forest-Papír Kft. lakossági üzletágát, a hozzá tartozó fejlesztési területet, gépparkot, márkákat, üzleti szerződéseinket, és 220 munkavállalónk is átkerült az új tulajdonoshoz, az olasz Sofidelhez. Az akvizíció során kötött hároméves versenytilalmi megállapodás – amely szerint a lakossági üzletágban nem fejlesztünk és nem értékesítünk – március elején lejárt, ami lehetőséget ad arra, hogy felélesszük az ismert magyar márkákat

– mondta a Világgazdaságnak Bodrogai Ferenc, a Magyar Piszke Papír Kft. ügyvezetője és fő tulajdonosa. Hozzátette, az üzletág értékesítése után is náluk maradt egy évi csaknem harmincezer tonnás kapacitás, ami a teljes magyar lakossági és intézményi higiéniaipapír-felhasználásnak (százezer tonna) a harmadát teszi ki. Zajlik az új márkák bevezetése, és májustól már elérhetők lesznek a kiválasztott üzletlánc kínálatában is.

Bodrogai Ferenc, a Magyar Piszke Papír cégvezetője
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A termékek erős ráncfelvarráson és innováción is keresztülmentek, hiszen egy ismert márka nem elég a sikerhez, ha a beltartalom, az ár-érték arány és a kor követelményeinek megfelelő arculat nem társul hozzá. Ehhez egy 600 millió forint értékű beruházást is lebonyolítottak.

Nagy dobásra készülünk, ami gyökeres változást indíthat az egész iparágban. Kevesen tudják, hogy a palackozott üdítők és ásványvizek után a legnagyobb környezetterhelés fajlagosan a háztartási higiéniai papírhoz kötődik. Rengeteg fóliát használ az iparág a csomagoláshoz, holott nem kell drágábbnak lennie egy terméknek, ha műanyagmentes papírcsomagolást kap. Létrehoztunk egy műanyagmentes termékkört, műanyag fólia helyett papírdobozba csomagoljuk a terméket

– emelte ki az ügyvezető. A környezettudatos innováció azonban itt nem ért véget, az elmúlt években ugyanis elterjedt az a trend, hogy a vásárlók nagy csomagot szeretnének hazavinni, de olcsón, így több gyártó felhabosított papírt teker a középső csévére (dudára).

 

Piszke Papír márka papíripar
Kapcsolódó cikkek