BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenti európai termelését az acélóriás

Az ArcelorMittal átmenetileg csökkenti a nyersacéltermelést Európában, aminek az az oka, hogy gyengül a kereslet, miközben az import emelkedik, az energiaárak pedig elszabadultak.

A világ legnagyobb acélipari csoportja, a luxemburgi székhelyű ArcelorMittal hétfőn közölte, hogy egy időre leállítja krakkói gyárát, Spanyolországban pedig csökkenti a termelést. Emellett pedig a tervezettnél lassabb ütemben futtatja fel olaszországi leányvállalata, az ArcelorMittal Italie acéltermelését évi hatmillió tonnára, hogy „optimalizálja a költségeket”, és a mennyiség helyett a minőségre összpontosítson.

Mindezek az intézkedések együttesen azt eredményezik, hogy az ArcelorMittal évesített acéltermelése nagyjából 3 millió tonnával csökken Európában.

Nem volt könnyű meghozni ezeket a „sajnálatos”, ámde „szükséges” döntéseket – hangsúlyozta Geert van Poelvoorde ügyvezető alelnök, az ArcelorMittal Europe Flat vezérigazgatója, hozzátéve, tisztában vannak azzal, hogy milyen kedvezőtlen hatást gyakorol mindez a munkavállalókra és helyi közösségekre. Jelezte, ellenőrizni fogják, hogy kapnak-e szociális támogatást az érintettek erre az időszakra.

Fotó: Belga Photo/James Arthur Gekiere/AFP

Geert van Poelvoorde rámutatott, hogy Európában gyengült az acél iránti kereslet, miközben emelkedett az export, dacára az Európai Bizottság által bevezetett védintézkedéseknek. A február 1-jén bevezetett védővámok dacára tovább nőtt és rekordszintre jutott a laposacélimport Európában. Az ArcelorMittal a védőintézkedések megerősítését kéri, hogy a globális túltermelés közepette elejét vegyék az európai acélimport további növekedésének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.