Hol tart a UPC integrációja?A két cég összeolvadása a tranzakció zárulásával, augusztus elsején indult. Még két külön jogi entitásként működünk, a terveink szerint a jövő év április elejére egyesülünk teljesen, és megszűnik Magyarországon a UPC mint cég és mint márka. A feladat elég komplex, a felső vezetés kinevezése augusztusban, a középvezetői csapaté szeptemberben megtörtént, mindkét esetben a két cég munkatársaiból vegyesen. Még alakítjuk a végső vállalati struktúrát, bizonyos munkafolyamatokon változtatni kell, amit az integrált cég igényel. Egyre több közös ajánlatot szeretnénk nyújtani az ügyfeleinknek – szeptemberben meg is jelentek az elsők.
Milyen átalakulásokat lát a piacon, és a szektort miként befolyásolja a UPC felvásárlása?
A magyarországi távközlési piac az elmúlt 15-20 évben organikus változásokat élt meg, organikus technológiai fejlődéssel. Az elmúlt két-három évben viszont – és vélhetően a következő néhány évben is – a piaci struktúra folyamatosan változott. A korábbiaknál jóval több a felvásárlás, közben pedig technológiai forradalmat élünk át, tehát egyszerre változik a hagyományos piaci szerkezet, és a technológia is robbanásszerűen fejlődik. A UPC akvizíciójával új piacokra is beléptünk, a Vodafone részesedése a mobilpiacon hozzávetőleg 25, a szélessávú-üzletágban 24, a kereskedelmi televíziózásban pedig 19 százalékos. A társaság a UPC által 1,9 millió háztartást ér el, azaz nagyjából a magyarországi háztartások 43 százalékát. Természetesen arra törekszünk, hogy minél több ügyfelet nyerjünk meg konvergens szolgáltatásainkkal.
Egy hete indították el az 5G első állandó kereskedelmi szolgáltatását. A közeljövőben milyen változásokat hoz a vállalat életében ez a technológia?
Az első 5G-bázisállomásunkat a ZalaZone tesztpályán kapcsoltuk be Zalaegerszegen, majd a fővárosi székházunk tetején, a múlt héten pedig Budapest belvárosában és a Duna mentén tettük elérhetővé a kereskedelmi 5G-szolgáltatásunkat. Ebben az elsők voltunk a hazai szolgáltatók között, mert 2016-ban már vásároltunk 5G-képes frekvenciát. Természetesen még bővíteni szeretnénk a készletünket a folyamatban lévő frekvenciapályázaton, hogy kiteljesíthessük ezt a szolgáltatásunkat. Az is nagyon fontos, hogy az 5G mindenki számára érthető és elérhető legyen, ne csak az elitet szolgálja.
Hol indítják el legközelebb az 5G-szolgáltatást?
Igyekszünk növelni a lefedettségi térképet, ezért vizsgáljuk, hol van a legnagyobb igény az 5G-re. Ilyenek lehetnek például az egyetemek, az ipari parkok vagy a fő közlekedési útvonalak. A lakosság számára szigetszerű lesz a terjeszkedés, a szolgáltatás előbb a nagyobb népsűrűségű városokban lesz elérhető. Kiteljesítéséhez további frekvenciákra és fejlesztésre van szükség, ezért is indultunk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pályázatán. A folyamatban lévő frekvenciatender miatt azonban ennél több részletet még nem árulhatok el.
A következő két-három évben mely területekre lesz legnagyobb hatással az 5G?
A gép és gép közötti kommunikáció világába hoz majd óriási fejlődést, ezért szerintem az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és a közlekedés lehet az első nyertes. Például egy balesethez érkező mentős már előre olyan diagnosztikai adatokat tud elküldeni a kórháznak, amelyekkel az orvosok akár 15-20 perceket is megtakaríthatnak, ezen pedig az életmentés sikere múlhat. Továbbá elindul majd valamilyen szinten az önvezető autózás, egyre több önvezető funkció jelenik meg, amelyek később egy egységes rendszerbe állnak össze. Úgy gondolom, hogy nagyon sok felhasználási területe lesz az 5G-nek.
Milyen hálózatfejlesztésekre
készülnek?
Most már gigabitképes hálózatokról beszélünk, e sávszélességet pedig a vezetékes hálózatoknak
is el kell érniük. Mobilhálózaton a múlt csütörtökön – amikor Budapesten bekapcsoltuk az 5G-t – 1,5 gigabit per szekundumot is mértünk, és ez az irány a vezetékes hálózatoknál is. Nemrég indítottuk el országos keskeny sávú IoT-hálózatunkat, amelyen például a belvárosban a parkolószenzorok is működnek, ezenfelül országszerte már több mint 500 ezer IoT-kapcsolatot működtetünk. Minél több eszköz kapcsolódik a hálózatra, annál nagyobb szükség lesz az 5G-re, hogy stabilan elbírja a sok eszközt. Ezért is beszélhetünk technológiai forradalomról, hiszen nemcsak egyetlen új technológia jön, hanem nagyon sok, ráadásul egy időben, és ez mind összekapcsolódik, kiegészíti egymást.
Melyik az a technológia ön szerint, amely fontos változást hoz, de még nem kap kellő figyelmet?
Mindegyik kellő figyelmet kap, de talán a keskeny sávú IoT lehetőségeit még kevesen veszik figyelembe. Ebbe a hálózatba olyan eszközöket lehet bekapcsolni, amelyek rendszeresen kommunikálnak, nincs nagy adatigényük, de alapvetően befolyásolhatják a mindennapjainkat. Említhetjük az okos parkolószenzorokat vagy az okos mérőeszközöket, amelyeknek köszönhetően például nem kell otthon várni a víz- vagy a villanyóra-leolvasót.
Mi lesz a Vodafone következő nagy dobása?
Ezt nem szeretjük előre elárulni, de azt ígérhetem, hogy továbbra is élen járunk az innovációban, és a legújabb technológiákat igyekszünk bevezetni. Olyanokat, amelyek kicsit jobbá teszik mindannyiunk életét. Fejlesztjük a hálózatokat és bővítjük a szolgáltatásaink körét. Eddig arra törekedtünk, hogy a mobilozás élményt nyújtson, a jövőben pedig arra is fókuszálunk, hogy a vezetékes szolgáltatásainkat is élmény legyen használni.
törekedtünk, hogy a mobilozás élményt nyújtson,
a jövőben arra is, hogy vezetékes szolgáltatásainkat is élmény legyen használni
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.