BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszünteti a budapesti bázisát a Ryanair

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
December elsejétől a Ryanair budapesti bázisának működtetését a Buzz veszi át.

A Ryanair megszünteti budapesti bázisát, majd a magyar fővárosból üzemelő járatait a március óta Buzz márkanév alatt működő lengyel leányvállalatának adja át – írja az airportal.hu az Aerotelegraphra hivatkozva.

A lap értesülését a társaság megerősítette a magyar portálnak. Közölték azt is, hogy

december elsejétől a Ryanair budapesti bázisának működtetését a Buzz veszi át, amely egy független légitársaság a Ryanair csoporton belül. Az üzemeltetést érintő változás nem lesz hatással a Ryanair által Budapestről, vagy Budapestre kínált útvonalak vagy járatok számára.

A változás oka, hogy a Buzz alacsonyabb költségszinttel dolgozik, mint az ír anyavállalat. A Ryanair-csoport így akarja felvenni a versenyt a lengyel piac után a magyar főváros repterén is a nála alacsonyabb költségekkel működő Wizz Airrel.

Fotó: AFP

A Buzz márkanéven a 2000-es évek elején üzemelt már egy kis légitársaság az Egyesült Királyságban. A céget a KLM alapította, de később a Ryanair felvásárolta, majd megszüntette. A márkanév és védjegy viszont megmaradt.

A korábbi közlések szerint a Ryanair francia, olasz és német bázisain szolgáló repülőgépek és személyzetek az önálló légi üzemeltetői engedély alatt működő máltai légitársasághoz kerülnek át, így a személyi jövedelemadójukat nem Írországban, hanem a bázisuknak megfelelő országban fizetik majd. A budapesti Ryanair (DAC) bázis bezárása és a lengyel leányvállalatnak történő átadása is beleillik ebbe a stratégiába.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.