BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerűek a vállalkozóvá válást segítő programok

Eddig több mint 11 ezren jelentkeztek.

Rendkívül népszerűek az ősszel indított, vállalkozóvá válást segítő programok, eddig több mint 11 ezren jelentkeztek. A 30 év alatti fiatalok országszerte, a 30 év feletti álláskeresők pedig Pest megyében továbbra is pályázhatnak a 4,5 millió forintos támogatásra – mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Bodó Sándor elmondta:

4,5 millió forintos tőketámogatással is ösztönzik a 40 milliárd forint keretösszegű programból a pályázókat,

jelentős segítséget nyújtva ezzel a leendő vállalkozók tevékenységéhez. Országszerte közel kilencezer vállalkozni vágyó találhatja meg a számítását, ezzel önfoglalkoztatóként növelve az egyéni vállalkozások számát.

A tervek szerint 2022-ig közel nyolcezer vállalkozás jöhet létre a többelemű program révén a kevésbé fejlett régiókban.

Mintegy ezer önfoglalkoztató pedig a közép-magyarországi régióban indíthatja el tevékenységét.

Fotó: Shutterstock

Bodó Sándor kiemelte: a támogatási keretből

háromezer vállalkozás létrehozásával számolnak a 30 év felettieknél, s közel hatezer új vállalkozással a fiatalok körében.

Az államtitkár közölte: Magyarországon az ötödik legalacsonyabb az unión belül a munkanélküliség, mindössze 3,5 százalék, míg a foglalkoztatottak aránya meghaladta az elmúlt hónapokban a 70 százalékot.

A fiatalok foglalkoztatottsága ugyanakkor uniós szinten némileg elmarad az idősebb korosztályétól,

így nekik jó lehetőség a vállalkozóvá válás, a munkanélkülieknek, inaktívaknak pedig újabb lehetőséget jelent elhelyezkedésükhöz, anyagi biztonságuk megteremtéséhez – tette hozzá az államtitkár.

A magyar munkaerőpiaci folyamatokkal ellentétben az Európai Unió 28 tagállamában ötödik hónapja stagnál a munkanélküliség, októberben 6,3 százalék volt. Az állástalanok aránya továbbra is Csehországban a legalacsonyabb, 2,2 százalék, a legmagasabb pedig Görögországban, közel 17 százalék – írta a lap.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.