Cégvilág

30 millió eurót követelnek a gyergyószentmiklósi önkormányzattól

Hatalmas összeget hajtana be Gyergyószentmiklós önkormányzatán a város volt hőszolgáltatója.

Hatalmas összeget hajtana be Gyergyószentmiklós önkormányzatán a város volt hőszolgáltatója – írja a Transindex.ro. A Marosvásárhelyi Táblabíróság a napokban megállapította: az E-Star egyoldalú szerződésbontása jogos volt. A portál szerint arról, hogy pontosan mekkora összeget kell majd fizetnie a városnak, egy következő perben születik döntés.

Az E-Star, a város volt hőszolgáltatója közel 30 millió eurót követel,

Nagy Zoltán polgármester azonban abban bízik, hogy az összeg ennél jelentősen alacsonyabb lesz.

Illusztráció – Fotó: Oláh Tibor / MTI

Soós Csaba, a pereskedő E-Star CDR Kft. ügyvezetője, illetve a céget tulajdonló, magyarországi ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. tulajdonosa és vezérigazgatója a Transindexnek azt mondta, hogy cége 2010-2011-ben saját költségén építette ki Gyergyószentmiklós jelenlegi távhőszolgáltató rendszerét, a beruházás értéke pedig közel 15 millió euró volt. Az igazgató úgy számol, hogy jogosultak a beruházás értékének megtérítésére, melyből levonódik az amortizációs költség, az elmaradt haszon kifizetésére, valamint a késedelmi kamatokra, mely szintén jelentős összeget tesz ki, tekintve, hogy 5 éve húzódik az ügy.

A döntéshozók felelőtlensége miatt most hatalmas összeget kell kifizetnie a városnak. Ez, a 20 ezres lakosságot alapul véve, fejenként 1500 eurót jelent. Vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy családonként körülbelül 5 ezer eurót

– magyarázta a portálnak Soós Csaba.

Nagy Zoltán polgármester a lap érdeklődésére azt közölte, hogy jogosnak tartja az E-Star igényét arra vonatkozóan, hogy megtérítse számára a város a beruházás még nem amortizálódott részének értékét. Vitatja ugyanakkor a meg nem valósított nyereségre vonatkozó igényeket, véleménye szerint a követelt összeg nagyobbik hányadát ez teszi ki – tette hozzá.

Románia energia távhőszolgáltatás távhó Gyergyószenmiklós
Kapcsolódó cikkek