BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Volán helyettesítheti a MÁV-ot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Hecker Flórián | A Volánbusz Zrt. nyerte meg a MÁV-Start Személyszállító Zrt. vasúti személyszállítás helyettesítésére kiírt tenderét – olvasható az európai közbeszerzési értesítőben. A megrendelés két részből áll, a teljes becsült értéke nettó 5,5 milliárd forint. A két állami tulajdonú társaság keretmegállapodást kötött, ezért a szerződésnek nincs konkrét időtartama. A jövőben a Volánbusz látja majd el a közúti személyszállítást, amikor a vasútnál előre tervezett zavar áll fenn. A megbízatás a Duna bal és jobb partjára osztja szét a feladatot. Az előbbin a MÁV-Start Magyarország vasúti szolgáltatási területének a Duna keleti oldalára eső, valamennyi vasúti személyszállítási viszonylata értendő. Az utóbbin értelemszerűen ugyanez, csak a Dunától nyugatra található vasúti infrastruktúrára vonatkoztatva. A két rész értékének összege nettó 2,75 milliárd forint. A vonatkozó szerződéseket még január 6-án írták alá a társaságok. A felhívással induló, tárgyalásos eljárásra két ajánlat érkezett be: a Volánbusz mellett a veszprémi Balaton-Busz Idegenforgalmi és Kereskedelmi Bt. jelentkezett a hatvani Egaltrans Kft.-vel közösen.

A teljesítéshez bevonni kívánt autóbuszoknak rendelkezniük kell minimum Euro 4-es környezetvédelmi besorolással vagy dízelmotor-emissziós minősítéssel. Az ajánlati árban a légkondicionáló nélküli, minimum 45 ülőhelyes szóló járművek kilométerenkénti bekerülését kellett feltüntetni. A hibás teljesítés kötbére autóbuszonként és érintett megállóhelyenként minimum tízezer, maximum húszezer forint, és tízperces késés fölött minden megkezdett öt perc után is fizetnie kell a Volánnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.