BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

44 százalékkal kevesebb autót értékesítettek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Márciusban mintegy 255 ezer új autót adtak el, ami a leggyengébb márciusi adat 1999 óta.

Nagy-Britanniában 44 százalékkal zuhant az új autók eladása márciusban éves összevetésben, részben a koronavírusnak a gazdaságra gyakorolt hatása miatt.

A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) hétfőn azt közölte, hogy

márciusban mintegy 255 ezer új autót adtak el, ami a leggyengébb márciusi adat 1999 óta.

Fotó: Shutterstock

Az új autók eladása rendre márciusban tetőzik az országban, tavaly például ebben a hónapban adták el az összes új autó 20 százalékát.

Az idei első három hónapban az eladások 31 százalékkal, közel 484 ezerre estek.

Európa második legnagyobb autópiacán a 2016-os csúcs után tavaly már a harmadik egymást követő évben csökkent az új autók értékesítése. Tavaly összesen 2,31 millió új autót adtak el, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. 2016-ban még 2,69 millió új autót vásároltak a fogyasztók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.