Cégvilág

A járvány ellenére sem lassít Debrecenben a BMW

GY. B. | Ez év tavaszára ígértük az építkezés megkezdését, ami a cölöpözéssel el is indult, és azóta is folyamatos – közölte a debreceni BMW-beruházás kapcsán a Világgazdasággal a BMW Group. Arra reagálva, hogy a Top Tier Consultants szerint a tervezett formában és időzítéssel nem fog megépülni a gyár, a társaságnál kiemelték: spekulációkat nem kommentálnak, de elkötelezettek a jövőbeni debreceni gyáregység mellett, az előkészületek a tervek szerint haladnak. Pedig a stratégiai tanácsadó cég várakozásai szerint a kihasználatlan gyártókapacitások minimum hároméves késleltetést feltételeznek.

Azt, hogy a debreceni munkát nem hátráltatja a járványhelyzet, korábban a Market Építő Zrt. alapító-vezérigazgatója, Scheer Sándor is megerősítette lapunknak. „Április végére kell előkészíteni az autógyár területét, ha a BMW érdemben nem változtat a műszaki tartalmon, ez időben meg is történik” – bocsátotta előre a nagyvállalkozó. Kifejtette: könnyen megoldható, hogy a dolgozók a legalaposabb higiéniai intézkedések, teljes fertőtlenítés mellett a műszak elején beüljenek a munkagép fülkéjébe, és anélkül lássák el a dolgukat, hogy másokkal érintkeznek. A BMW-gyár terület-előkészítése egyébként már tavaly 15-16 milliárd forintos forgalmat hozott az építőipari cégnek.

Lapunk értesülései szerint már a nyáron elkezdődhet a mintegy 25 ezer négyzetméteres présüzem építése. A részletekről érdeklődve a BMW Groupnál csak azt nyomatékosították, hogy a további lépésekről később tájékoztatnak. Az előzetes tervek szerint az egymilliárd eurós beruházással felépülő gyárban ezer új munkahely létesül, és évente 150 ezer autó készülhet. A beruházás 400 hektáros helyszínén az első ütemben egy 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet létesítenek. Közben zajlik az ipari és közlekedési infrastruktúra kialakítása: lesz két autópálya-leágazás, nagy kapacitású vasúti átrakó, kamionparkoló és új vonatmegálló is. Összesen hatezer embernek adhat munkát a gyárhoz és környezetéhez kapcsolódó építkezés.

A toborzás is folytatódik, a debreceni gyár karrieroldalán most is 13 nyitott pozíció érhető el. Irányítómérnököt éppúgy keresnek, mint adószakértőt, marketingest vagy HR-szakembert. Ami pedig a BMW elszívó hatását illeti, a debreceni Felföldi Édességgyártó Kft. alapító-tulajdonosa, Felföldi József szerint várhatóan 15-20 százalékkal magasabb bért kell adni a dolgozóknak, hogy megtarthassák őket. Az üzletember ezzel együtt is üdvözli a német konszern megjelenését, mert közvetve is hasznos lehet, ha akkora figyelmet kap a város, mint Győr vagy Kecskemét a másik két német prémiummárka révén.

Az épülő gyárban évente

150

ezer autó készülhet

Ezek is érdekelhetik