Cégvilág

Drámai helyzetben vannak a nyelviskolák

A nyelviskolák bevételeinek az 50–90 százaléka eshet ki a járvány miatti helyzetben, és a hallgatók száma is nagyjából a felére csökkent – mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. Azok a nyelviskolák vannak nehezebb helyzetben, amelyek főként a lakosság oktatásával foglalkoznak, míg a cégeknek dolgozók többségénél kisebb a kiesés. A mintegy háromszáz hazai nyelviskolából 50–100 számít nagyobbnak.

A nyelvtanfolyamok március közepén kezdtek leállni, a folyamatban lévőket pedig két-három hét alatt átterelték az online felületekre. A nagyobb szereplők gyorsabban tudtak váltani, de már a kisebbek is úrrá lettek a helyzeten. A keresletet az is befolyásolja, hogy a hallgatók az idén nyelvvizsga nélkül is megkapják a diplomájukat, emiatt néhány ezren eltűnnek a piacról. Nagyon látszik a nyelvvizsgázók számán, hogy az intézkedés csak az idei végzősöket érinti, ugyanis a később diplomázók többsége fenntartotta vizsgajelentkezését. Évente még mindig 6-8 ezer hallgató hagyja el úgy a felsőoktatást, hogy nem szerzett nyelvvizsgát, de a többség már előre tervez, és nem az államvizsga idejére hagyja a nyelvvizsgát. Tavaly 124 ezer vizsga történt – egy diák átlagosan 1,5 vizsgát teljesít, így nagyjából 80 ezren vizsgáznak. A szakember szerint az idén tízezer alatt lesz a kieső vizsgázók száma. Több mint 70 ezer korábban – jórészt évekkel ezelőtt – végzett hallgató kapja meg nyelvvizsga nélkül a diplomáját, ők nem is voltak aktívan jelen a nyelviskolák piacán.

Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke is arról számolt be a Világgazdaságnak, hogy nagyjából a felére esett vissza a nyelviskolák forgalma. Az online jelenlét azonban arra is lehetőséget ad az iskoláknak, hogy kilépjenek saját lokációjukból, és nagyobb piacot – ezzel persze több versenytársat – szerezzenek. A szakember által hivatkozott kutatások szerint a tanulók a járvány lezárultával visszatérnének a régi kerékvágásba, de nem tudható, hogy később is ugyanígy gondolják-e. Vélhetően sokan maradnak majd az online verziónál. Berényi Milán szerint nagy kérdés, hogy a nyári utazások elmaradása hogyan befolyásolja a piacot, akár tanulási hullámot is indíthat a diákok körében. Több olyan hallgató azonban, akinek most nem kell nyelvvizsga a diplomájához, lehet, hogy ezzel be is fejezte a nyelvtanulást.

A Kossuth rádióban tegnap elhangzott, hogy újraindul a járvány miatt leállított nelvvizsgarendszer.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Ezek is érdekelhetik