Cégvilág

Többéves növekedési pálya szakadt meg

Átrendezte a készházpiacot az áfaemelés, a több mint 20 százalékos költségnövekedés miatt csökkent a kereslet, és a kulcsrakész kivitelezést kérő vevők aránya egyaránt.

Többéves növekedési pályáról rángatta le a készházszektort az idei áfaemelés, amelynek hatására a tavaly eladott 1,5 ezer könnyűszerkezetes technológiával gyártott lakóépület helyett az idén legalább 20 százalékkal kevesebb, mintegy 1,2 ezer talál vevőre – tájékoztatta a Világgazdaságot Kárpáti József, az ÉVOSZ – Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Vállalatok Szövetségének (Makész) elnöke. Mint kifejtette: az átrendeződés mennyiségi és minőségi téren is jelentős változást takar, miközben az idei áfaemelés nyomán alapvetően módosult a vásárlók által kért kivitelezési fokozat is. Tavaly még a kereslet 90 százalékát a kulcsrakészre kivitelezett épületek tették ki, idén már csak minden harmadik-negyedik vevő igényli a csaknem teljesen kész állapotú házat, a nagy többség saját erőből, rokonokkal, ismerősökkel vagy számla – és így garancia – nélkül dolgozó kivitelezőkkel építi tovább az otthonát.

A készházpiacon jellemzően a 30-40 millió forintos kategória vezet,

ahol idén az áfaemelés, valamint az anyagárak és a bérköltségek növekedése miatt 6-8 millió forinttal drágult a beruházás. Ezt a többletet a vevők döntő része nem tudja kigazdálkodni, ezért úgynevezett költséghatékony megoldásokhoz folyamodik.

Fotó: Láng Róbert / MW

Kárpáti József elmondta: egyre több a minősítetlen, a követelményeknek nem megfelelő, szabálytalan, szakmaiatlan kivitelezésű, emiatt olcsó épület. Rendkívüli módon elterjedtek az OSB-polisztirol kombinációjú SIP panelből épült házak, sőt lakóparkok is készülnek ilyen elemekből. A minősített, tanúsított termékekből a követelményeknek megfelelő épületet építő vállalkozások emiatt gazdasági versenyhátrányba kerülnek, mivel csak drágábban tudnak kivitelezni – jellemezte a torz pályára álló piaci trendeket a Makész elnöke.

Mint megtudtuk,

a szövetség tagjai a piac egészére jellemző visszaesés dupláját, több mint 40 százalékos forgalomcsökkenést jeleztek,

miután 2018-ban 322, tavaly 379, idén viszont mindössze 225 épületet adtak át. A csökkenés szinte kizárólag az alsó-közép árkategóriában látszik, a prémiumszegmensben egyáltalán nem. Az utóbbi hetekben azonban már éledezni kezdett a piac, a vevők mostanra kénytelenek elfogadni a megemelkedett árakat. A korábbinál többen kezdtek bővítésben gondolkozni, amire a is lehetőséget kínál.

A nagy piaci visszaesés alaposan megrángatta a készházpiacon érdekelt vállalkozásokat,

a 2008-at követő válság idején már sok cég tönkrement, a szektorban 85 százalékkal csökkent a gyártói és kivitelezői kapacitás, majd az előző években tapasztalt keresletélénkülés hatására ismét nagy erővel kezdtek bővíteni a cégek. Az áfaemelés miatti keresletcsökkenés nagy érvágás, miként az is, hogy nemcsak a vevők száma, hanem az általuk kért alapterület is jóval kisebb lett az idén. A félkész, számlatakarékos megoldások és a kizárólag az árszintre fókuszáló döntési szempontok pedig rövid és hosszú távon is kockázatosak – figyelmeztet Kárpáti József.

 

Számottevő árkülönbségek

A közel nulla energiaigényű, standard kivitelben épülő kulcsrakész épületek ára 350–500 ezer forint között mozog, átlagosan bruttó 390 ezer forint a nettó fe­lületre számítva. Prémiumkategóriás, hőszivattyús, hővisszanyerős szellőztetős, AA+ energetikai besorolású készházakat 390–650 ezer forint között, átlagosan 485 ezer forintért kínálnak a Makész adatgyűjtése szerint.

 

Makész készház
Kapcsolódó cikkek