Cégvilág

Megújul a Mastercard és az UEFA több mint negyedszázados partnersége

A Mastercard bejelentette, hogy folytatva a 1994 óta működő kapcsolatát, megújítja együttműködését az UEFA Bajnokok Ligájával a 2021–24-es időszakra.

A Mastercard bejelentette, hogy folytatva a 1994 óta működő partnerséget, megújítja együttműködését az UEFA Bajnokok Ligájával a 2021–24-es időszakra.

A megállapodás magában foglalja az UEFA Szuperkupa szponzorálási jogait is 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban.

A Mastercard továbbra is lehetőséget kínál a gyerekeknek, hogy életre szóló élményként az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzések előtt a legnagyobb sztárok mellett lépjenek a pályára. 2020-ban erre a Mastercardnak digitális megoldást kellett találnia az UEFA Bajnokok Ligája középdöntőjében és döntőjében, valamint az UEFA Szuperkupán is, így a játékosok a stadionhoz érve egy képernyőn keresztül léphettek kapcsolatba az őket kísérő gyerekekkel. Mindezt a Mastercard kezdeményezte a játékoskísérőket kiválasztó UEFA Gyermekekért Alapítványával együttműködve.

Fotó: General, | usage worldwide/AFP

„ A Mastercarddal, mint vezető technológiai vállalat további együttműködésére is számítunk, mivel a digitális jelenlét egyre fontosabbá válik a globális közönséggel való mélyebb kapcsolatok kialakításában„ – mondta Guy-Laurent Epstein, az UEFA Events SA marketing igazgatója.

Mark Barnett, a Mastercard Europe elnöke hozzátette: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hosszútávra újítottuk meg az UEFA Bajnokok Ligája szponzorációját. A legfontosabb sportesemények nagyszerű lehetőséget kínálnak arra, hogy a rajongókat bárhol a világon összekapcsoljuk szenvedélyükkel. Mivel 27. éve vagyunk hivatalos szponzorai az eseménynek, izgatottan várjuk, hogy az elkövetkező években milyen új felbecsülhetetlen pillanatokat láthatunk az UEFA Bajnokok Ligájában.”

MasterCard UEFA Bajnokok Ligája UEFA szponzor
Kapcsolódó cikkek