BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Baj lehet a középső szakasz állomásaival

 Miután a tárgyalóasztalnál nem született egyezség a 3-as metró alagút-rekonstrukciójának folytatásáról, a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika levélben győzködi egymást. A parttalan vita már az állomások felújítását is veszélyezteti.

Újabb dátumot jelölt meg a BKV a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-nek az M3-as vonal középső alagúti szakaszát érintő munkavégzés megkezdésére – erről Bíró Endre, a BKV igazgatósági tagja, a Metróért Egyesület elnöke beszélt a Világgazdaságnak. A pontos határidőt üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, de azt elmondta, hogy az adott napig a vállalkozónak át kell vennie a munkaterületet, előzetesen pedig ismertetnie kell az ütemezési terveket. Lapunk úgy tudja, hogy a szóban forgó dátum 2021-re esik. Bíró Endre úgy fogalmazott: nagyon halvány esély van arra, hogy a Swietelsky Vasúttechnika megkezdje a kivitelezést. „Semmi jóról nem tudok beszámolni, de nem teljesen kizárt ez a forgatókönyv, mert a cég is érzi, hogy az álláspontja nincs körülbástyázva.”

A 3-as metró belvárosi szakaszát november 7-én zárták le, azóta busszal pótolják a szerelvényeket. Hét állomás felújítását az osztrák építőipari multi egy másik leánya, a Swietelsky Építő Kft. megkezdte, az alagúti feladatokat végző Swietelsky Vasúttechnika azonban nem állt munkába. A kezdést a 18 milliárd forintos többletigényének kifizetéséhez kötötte, de ebből a BKV csak mintegy 8 milliárdot ismer el. A felek a vitát február óta tárgyalással próbálták rendezni, de nem tudtak megállapodni a végső dátumként megjelölt november 9-ig sem. Ezért a BKV berekesztette a tárgyalást, de az érintett szerződést nem mondta fel. Bíró Endre szerint a fővárosi tömegközlekedési vállalat külső jogászok szakvéleményét is kikérte az ügyben. Eszerint a vállalkozói követelés benyújtása szerződésmódosítási kísérletként értelmezhető, amely bár meghiúsult, az eredeti, még 2017 szeptemberében kötött megállapodás továbbra is érvényben maradt. Ha a Swietelsky Vasúttechnika a megadott napig sem kezd el dolgozni, azzal megszegi a szerződést, a BKV pedig új közbeszerzést írhat ki a feladatra. Más kérdés, hogy ez a szcenárió további csúszást okozhat a már eleve időzavarral küzdő, 2022 végi átadással tervezett projektben. A BKV lapunknak úgy nyilatkozott, hogy prioritásként kezeli a 3-as metró határidőre történő felújítását, és ennek megfelelően hozza meg döntéseit.

November 9. óta a felek levélben győzködik egymást a folytatásról. Ám a parttalan alkudozás már nemcsak a 3-as metró alagútjának felújítását érinti, hanem azzal is fenyeget, hogy ellehetetlenül a Swietelsky Építő munkavégzése is, vagyis az állomások felújítása is bajba kerülhet. Bíró Endre megerősítette, hogy mivel az alagúti és az állomási kivitelezés egymásra épül, az alagúti munka elakadása valóban akadályozza a Swietelsky Építőt. „Pillanatnyilag nincs ilyen helyzet, de a kockázat később felmerül” – mondta. Megkeresésünkre a Swietelsky Építő későbbre ígért választ. Ugyanakkor a Swietelsky Vasúttechnika részéről Horváth Róbert ügyvezető arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a BKV előírta: előzetes jóváhagyása nélkül harmadik személlyel semmilyen információt nem közölhetnek. „Több alkalommal is írásban kértük, de nem engedélyezték a sajtóban való nyilatkozattételt. A döntést a BKV nem indokolta.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.