BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ÉVOSZ szerint az első negyedév végére felpöröghet az építőipar

Az építőipar jövőre várhatóan megkezdheti a már előkészített, de a járvány miatt elhalasztott projekteket, az államilag támogatott felújítások is lökést adhatnak az ágazatnak.

Az építőipar jövőre, az első negyedév végére várhatóan megkezdheti a már előkészített, de a járvány miatt elhalasztott projekteket, az állam elindíthatja a következő uniós költségvetési ciklus forrásaiból a beruházásokat, továbbá az államilag támogatott felújítások is lökést adhatnak az ágazatnak – erről beszélt Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden reggel az M1 aktuális csatornán.

A szövetség elnöke szerint a lakásépítések áfájának visszacsökkentése 5 százalékra komoly ösztönző az állam részéről, szerinte az építőipar már érzékeli is a lépés élénkítő hatását.

A felújítási támogatás fontosságáról beszélve Koji László elmondta, hogy örülnek ennek a lépésnek, hiszen az építőipar az elmúlt évek kiemelkedő teljesítménye mellett sem volt képes behozni az előző válság idején keletkezett elmaradásokat az ingatlanok állagának javítása területén.

Fotó: ÉVOSZ

Az ÉVOSZ elnöke úgy fogalmazott:

az állami lépések után most az ágazaton van a sor, a kapacitásokat bővíteni kell, saját beruházásokra van szükség, és közben a kollégák képzése is elengedhetetlen.

Komolyabb feszültségek a kereslet és a kapacitás között főképp Budapesten és az agglomerációban vannak – mondta, utalva arra, hogy a járvány miatti csúszások is főként a fővárosban és környékén voltak tapasztalhatók.

Koji László arra is kitért, hogy az építőipar az idei évre várható 4000 milliárd forintos termelésével húzóágazatnak számít, bár ez a teljesítmény a tavalyi nagyon magas, 4430 milliárdos bázisnál 11 százalékkal alacsonyabb. Fontos eredménynek nevezte, hogy az ágazatban a járvány ellenére sikerült a munkaerő létszámát fenntartani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.