BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hozta a tervet a Magyar Telekom

Jelentősen megugrott idén a hang- és adatforgalom, de a Magyar Telekom közlése szerint hálózata bírta a terhelést, annak is köszönhetően, hogy az elmúlt években 246 milliárd forintot fordított a fejlesztésre.

Jó eredményt ért el a Magyar Telekom Nyrt. a harmadik negyedévben is, az első kilenc hónap bevétele megegyezik a tavalyi azonos időszakéval, nagyjából 484 milliárd forintot tesz ki – közölte a Világgazdasággal a cég. A vállalat azt a célt tűzte ki az idei és a jövő évre is, hogy a 2019-es bevételi szintet hozza, vagyis csoportszinten 666,7 milliárd forintot.

Jelentősen – a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 40 százalékkal – nőtt idén az egy előfizetőre jutó havi átlagos mobil-adatforgalom, ami elsősorban a lakossági ügyfelek körében tapasztalt erős kereslet következménye. A mobilhangforgalom ugyanebben az időszakban 10 százalékkal nőtt, miközben a vezetékes telefonra előfizető ügyfelek számának enyhe (1,8 százalékos) csökkenése mellett a vezetékes hangforgalom 5 százalékkal emelkedett. A vezetékes internetre előfizetők száma 7,4 százalékkal, 1,299 millióra bővült. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a hang- és adatforgalom növekedése nem jelentett arányos árbevétel-növekedést, hiszen sok ügyfél használ korlátlan csomagot.

A vállalat szerint jól vizsgáztak a hálózatai a járvány során, annak köszönhetően, hogy nagy erőforrásokat fektetett hálózati infrastruktúrája korszerűsítésére az elmúlt években: 2015 és 2019 között 246 milliárd forintot. A hálózatfejlesztés révén optikai és kábelhálózata ma már összesen 2,3 millió gigabites sebességű elérésre képes, vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások közel 45 százaléka számára elérhető a gigabites sávszélesség.

A koronavírus-járvány első hullámának csúcsidőszakában a vezetékes hangforgalom 75, a mobil 45, a vezetékes és mobil-adatforgalom pedig 30 százalékos növekedést mutatott. A távmunka és távoktatás miatt megnövekedett terhelés időszakában a cég nagy figyelmet szentelt hálózatai felügyeletére, ahol pedig szükséges volt, és lehetőség is adódott rá, kapacitást bővített.

Zökkenőmentes az üzletmenet és a szolgáltatás, annak ellenére, hogy munkavállalóinak több mint 80 százaléka home office-ban dolgozik. A vállalat tavasszal olyan munkakörökre is kiterjesztette a távmunka lehetőségét, amelyekre korábban nem, például a telefonos ügyfélszolgálatot néhány nap alatt teljesen távmunkába helyezte. A járvány időszakában 14-15 százalékkal nőtt a telefonos ügyfélszolgálatot megkereső ügyfelek száma.

A járvány mellett fontos szerepet játszott a Telekom idei évében, hogy néhány nappal a sikeres frekvenciaaukció eredményhirdetése után, április 9-én elindította kereskedelmi 5G-szolgáltatását a 3,6 gigahertzes frekvencián. Az azóta történt fejlesztéseknek köszönhetően jelenleg Budapest és Budaörs mellett már 21 Balaton-parti településen, valamint Zalaegerszegen, Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten és Szombathelyen elérhető az 5G-mobilszolgáltatás. Novemberben a 2100 megahertzes frekvenciasávon is elindította 5G-szolgáltatását a cég, és a tervek szerint év végére 30 százalékra bővíti 5G-hálózata lakosságarányos lefedettségét a fővárosban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.