Segítik az élelmiszeripar fejlesztését az OKSZ tagjai
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kiemelt fontosságú gazdaságpolitikai célkitűzésnek tartja a magyar élelmiszeripar fejlesztésének kormányzati támogatását – hívta fel a figyelmet a szervezet. Az ezzel összefüggő kérdésekben együttműködött eddig is az Agrárminisztériummal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, amelyek az OKSZ tagvállalatai közül az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Metro, a Penny Market, a SPAR és a Tesco közreműködését is kérték. Emellett a kereskedelmi szövetség tagjai egyeztetéseket folytattak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával is időszerű élelmiszerpiaci kérdésekről. Figyelemmel kíséri és támogatja a szervezet a magyar agrárium fejlődési lehetőségeivel közvetlenül vagy közvetve összefüggő friss kormányzati döntéseket is, így a Vidékfejlesztési Kormánybizottság megalakítását, a falusi kisboltok támogatására irányuló 45 milliárd forintos támogatási lehetőség meghirdetését és a vállalkozásokat segítő 10 millió forintos, tehermentes hitellehetőség indítását is.
Kiemelkedő jelentőségű az Irinyi Terv Élelmiszeripari beszállítófejlesztési programja, amelyben a kereskedelmi vállalkozások koordinátori, ezeken keresztül együttműködési megállapodások révén segíthetik a hazai élelmiszeripari vállalkozásokat. A tagvállalkozások egyöntetű szándéka, hogy a február végéig rendelkezésre álló időszakig csatlakozzanak ehhez az élelmiszeripari beszállítóknak 35 milliárd forint támogatást nyújtó programhoz. Az OKSZ a program sikeres indítása érdekében fő támogatója volt a Store Insider és a PPH Média szervezésében megtartott szakmai fórumnak, amelyen több mint száz beszállító vállalkozás vett részt. A szakmai fórumon közreműködött Dobos Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, Éder Tamás élelmiszeriparért felelős országos alelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében, és Cserháti Gábor, a pályázati lebonyolítást végző intézmény, az IFKA projektvezetője is. E szakmai fórum az agrárium megalapozott támogatási igényei mellett azt is igazolta, hogy a beszállítók, a magyar élelmiszeripar és a kereskedelmi vállalkozások szoros együttműködése segíti a legcélratörőbb és leghatékonyabb fejlesztési megoldásokat.
Az élelmiszer-kereskedelemben az értékesített termékek döntő része a hazai beszállítóktól származik jelenleg is – mutatott rá közleményében az OKSZ. A hazai előállítású élelmiszerek döntő fontosságúak azért is, mert a vásárlók a kereskedők tapasztalatai szerint egyre nagyobb arányban keresik a magyar termékeket. Márpedig e piac erősítése további műszaki fejlesztéseket igényel, a vásárlók elvárásaival összhangban. A vásárlók igényeinek közvetítésében kulcsszerepük van a kereskedelmi vállalkozásoknak. Az OKSZ tagvállalkozásai számára alapvető kérdés, hogy a hazai élelmiszer-feldolgozók folyamatosan fejlődjenek, a legkorszerűbb technológiai lehetőségek felhasználásával. Ez a magyar mezőgazdaság számára is előnyös, hiszen így az alapanyagok is hatékonyabban hasznosulhatnak a magyar élelmiszerpiacon. A hazai élelmiszeripar műszaki fejlesztése, a korszerű innovációk beültetése a teljes agráriumot segíti az előrelépésben.
Az elmúlt hónapokban, a járványhelyzetben bebizonyosodott, hogy a magyar mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a kereskedelem a legnehezebb, váratlan körülmények között is helyt tud állni, ami döntő részben a szoros együttműködésüknek köszönhető. Az Országos Kereskedelmi Szövetség értékelése szerint az elkövetkező időszakban hatalmas kihívások várnak az agráriumra, az élelmiszeriparra és az élelmiszer-kereskedelemre egyaránt. A talpon maradáshoz az szükséges, hogy a magyar élelmiszeripar tovább fejlődjön, a legkorszerűbb technológiákat felhasználva, a kormányzati támogatások révén is. Az OKSZ fontosnak tartja, hogy továbbra is párbeszéd legyen a támogatást nyújtó döntéshozók és valamennyi piaci szereplő között ebben a kérdéskörben is.
A falusi kisboltokat
45
milliárd forinttal támogatják


