BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zöld jelzés a B+N és az ISS fúziójának

A hazai facility management iparág piacvezetője hivatalosan is összefonódott a dán multi magyar leányával, miután a versenyhivatal nem talált semmi olyan okot, amely további vizsgálatot indokolna a tranzakció kapcsán.

Hatósági bizonyítványt adott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a B+N Referencia Zrt. közvetlen egyedüli irányításszerzésére az ISS Facility Services Létesítménygazdálkodási Kft. felett – derült ki a hatóság honlapján frissen közzétett versenyhivatali döntésből. Az erre vonatkozó engedélyeztetési kérelmet április közepén nyújtotta be a B+N. Az alig egy héttel később, április 21-én kelt GVH-határozat a versenytanács egyetértésével született meg, és azt mondja ki, hogy az összefonódás kapcsán nem áll fenn olyan ok, amely további vizsgálat elrendelését indokolná. Ezzel hivatalosan is megvásárolta a B+N az ISS magyarországi leányát.

Az ISS Global A/S egy dániai székhelyű nemzetközi, tőzsdén jegyzett vállalat, amely még 2018 végén jelentette be, hogy más régiók mellett a kelet-európai érdekeltségeit is leépíti. A világ egyik legnagyobb karbantartó cége ezt belső átalakításokkal indokolta. A nemzetközi tenderben a B+N Referencia nyerte meg a magyarországi leányvállalat megvásárlási jogát, de nemcsak ez, hanem a csehországi, szlovákiai és román érdekeltségek is hozzá kerültek. Az utóbbiak tulajdonjoga az aláírás után azonnal átszáll a B+N-re, a magyarországi üzlet véglegesítéséhez azonban kellett a GVH jóváhagyása is. Ez a portfólió összesen évi 70 millió euró árbevételt ér el, és közel négyezer alkalmazottat foglalkoztat. Fő profilja a takarítás, a műszaki üzemeltetés, a catering- és a biztonsági szolgáltatások. A hazai vállalat, az ISS Facility Services Létesítménygazdálkodási Kft. a takarítási, épületüzemeltetési, őrzés-védelmi és cateringpiacokon aktív. Döntően nemzetközi nagyvállalati ügyfeleinek nyújt integrált üzemeltetési szolgáltatást. Nettó árbevétele a 2018-as 4,5 milliárd forintról 50 százalékkal, 6,85 milliárd forintra nőtt 2019-ben.

A B+N az elmúlt két évtized alatt piacvezetővé vált Magyarországon ebben a jellemzően kompetitív szegmensben. Évek óta stabil szereplője az 500 legnagyobb árbevételű hazai vállalati rangsornak. Nettó forgalma folyamatosan nőtt: 2019-ben 36 milliárd forintot ért el, ez közel 55 százalékos plusz volt egy év leforgása alatt. Profitja ugyanilyen léptékben javult a négymilliárd forintos szintre. A B+N ügyfelei között a hazai nagyvállalati szektor meghatározó képviselői mellett állami intézmények is szerepelnek. A társaság a felvásárlással a térségben is meghatározó létesítményüzemeltetővé vált. A tranzakció előtt a belföldön 6000 munkatársat alkalmazó vállalkozás – a létszám a régiós fúzióval túllépi a 10 ezret – korábban logikus lépésnek értékelte nemzetközi terjeszkedését, ami egyértelműen következik eddigi sikereiből. „Mivel Európa kékgalléros munkavállalói alapvetően a kelet-közép-európai régióból származnak, meggyőződésem, hogy a jelentős régiós munkaerőbázis a nyugat-európai versenyképességünket is javítja. Ezt a versenyelőnyünket a jövőben kihasználva, ebbe az irányba is építkezünk majd” – mondta Kis-Szölgyémi Ferenc vezérigazgató.

A B+N saját kutatás-fejlesztési részleggel is rendelkezik, amely olyan automatizálási megoldásokat dolgozott ki, mint a 2019-ben bemutatott autonóm ipari takarítórobot, vagy a tavalyi fejlesztésű mobil UV-s fertőtlenítő eszköz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.