BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több százmillióra büntettek meg egy gyermekeket célzó szolgáltatást

A Bongo nevű kismajom, emelt díjas sms küldését követően válaszolt a kérdésekre.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Bongo nevű játék üzemeltetőjét büntette 350 millió forintra, amiért megtévesztő reklámokkal igyekezett gyerekeket rávenni sms küldésére, melynek díját elhallgatta – derül ki a hivatal közleményéből.

Az Ask Bongo nevű játékban a Bongo nevű kismajom, emelt díjas sms küldését követően válaszolt a kérdésekre. A játékot széles körben reklámozták, ám nem tájékoztatták a fogyasztókat a költségekre és a személyes adatok kezelésével kapcsolatban is problémák merültek fel.

A szolgáltatást üzemeltető ausztrál Global AQA Pty Ltd. jogsértő módon, közvetlenül hívott fel gyermekeket a vásárlásra, emellett egyes csatornákon olyan módon hirdette a játékot, hogy nem derült ki, hogy reklámról van szó.

Fotó: Shutterstock

A vizsgálatot a GVH még tavaly indította és ennek keretében tavasszal ideiglenes meg is tiltotta a játékot és annak reklámozását.

A nemzeti versenyhatóság részéről többször világossá tettük, hogy a sérülékeny fogyasztók (idősek, betegek, gyermekek) ellen elkövetett jogsértéseket szigorúan vesszük.

– mondta Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.

Éppen ezért a GVH a kiróható maximális bírságot szabta ki az ausztrál cégcsoportra, továbbá a kampányban részt vevő három influenszer ügynökség és egy webtartalom-gyártó (P4R Digital Agency Kft., Social Guru Magyarország Kft., hd OPEN! Kft. és a Globoport Média Holding Kft.) felelősségét is megállapította.

Ezen cégek együttműködésüknek köszönhetően elkerülték a büntetést, azonban vállalták a jövőbeni hasonló jogsértések elkerülését célzó programok kidolgozását, melyet a GVH ellenőrizni fog.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.