Cégvilág

Még több atomblokk épül Kínában

Olyan újabb atomerőmű blokkok épülnek, mint amilyenek majd Pakson is lesznek.

Két helyszínen összesen négy blokkot építenek Kínában – áll a Roszatom orosz atomholding közleményében. A Roszatom ugyanis megkezdte a Tianvani Atomerőmű 7. és 8., valamint a Hszidapu Atomerőmű 3. és 4. blokkjának építését.

Az ebből az alkalomból tartott ünnepségen (május 19-én) részt vett Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök is, távkapcsolás keretében.

Az építés kezdete alkalmából Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója hangsúlyozta: a Tianvani Atomerőmű már elkészült blokkjai megbízhatóan működnek és jelentősen hozzájárulnak Kína energiabiztonságához. Azok az egységek, amelyek Oroszország részvételével épültek meg, eddig több mint 270 milliárd kilowattóra villamos energiát termeltek.

Fotó: AFP

A Tianvani Atomerőmű 7. és 8. blokkja, valamint a Hszidapu Atomerőmű 3. és 4. blokkja egyaránt VVER-1200 típusú reaktorokkal üzemel majd. A VVER-1200 blokktípus a Roszatom 3+ generációs nyomottvizes technológiájának zászlóshajója. Jelenleg már négy VVER-1200 típusú blokk üzemel Oroszországban, illetve egy Fehéroroszországban.

A Roszatom nemzetközi rendelésállománya 35 atomerőművi blokkra szól, amelyek 12 országban a kivitelezés különböző fázisában vannak.

Az innovatív VVER-1200 típusú reaktorral felszerelt 3+ generációs blokktípus számos előnnyel rendelkezik a korábbi reaktorgenerációkkal összehasonlítva. A VVER-1000 típusnál 20 százalékkal nagyobb a teljesítménye, a kiszolgáló személyzet létszáma 30-40 százalékkal kisebb, a blokk garantált üzemideje megduplázódott, elérve a 60 évet, ami további 20 évvel meghosszabbítható.

Ezt a technológiát választotta eddig Kína mellett Magyarország, Finnország, Törökország, Fehéroroszország, Banglades, és más országok.

A VVER-1200 típusú reaktorral szerelt blokkok számos kiegészítő biztonságossági megoldással rendelkeznek, egyebek között passzív hőelvezető rendszer biztosítja azok megfelelő hűtését.

VVER atomblokk Roszatom
Kapcsolódó cikkek