Megállapodás született a béremelésről GE Aviation veresegyházi gyárában
Július 1-jétől 4 százalékos béremelés jár a dolgozóknak.
MTI
2021.06.22, 17:51
Megosztom a cikket
Megállapodás született a béremelésről és a kollektív szerződésről folytatandó tárgyalások megkezdéséről a GE Aviation veresegyházi gyárában, ahol a szakszervezetek korábban határozatlan idejű sztrájkot hirdettek szerdától – közölte a Magyar Vegyipari Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ).
A közlemény szerint
július 1-jétől 4 százalékos béremelés jár a dolgozóknak, és a munkáltató december 31-ig garantálja azokat a munkavállalóknak járó juttatásokat, amelyek szeptember 22-én lejártak volna.
Fotó: MTI /Kovács Tamás
Egyben június 30-án megkezdődnek a kollektív szerződésről szóló tárgyalások, amelyek azért is fontosak, mert ilyen megállapodás a szakszervezettel a GE Aviation-nél korábban nem létezett.
Korábbi tájékoztatás szerint a cég 2 százalékos emelést javasolt, amit a dolgozók keveselltek a 300 főt foglalkoztató, repülőgép-alkatrészeket előállító és javító gyárban.
A nyilvános cégadatok szerint a GE Aviation Hungary Kft. árbevétele tavaly mintegy 69 milliárd forint volt a 2019. évi 86,5 milliárd forint után. A cég árbevétele teljes egészében exportból származott. A társaság adózott eredménye csaknem 35 milliárd forintot tett ki a 2019-es 47,6 milliárd forint után. Tavaly a kft. átlagos foglalkoztatotti létszáma 526 volt, míg 2019-ben 499.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.