BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem volt kasszasiker a mozik nyitása

A május 7-i nyitáskor országszerte kevesebb mint 500 mozijegyet értékesítettek.

Szinte a teraszokkal egy időben (kicsit csúsztatva) a mozik is kitárhatták kapuikat, de első körben csak a kisebb, független termek indultak újra. A „nagymogul” Cinema City májusban jelezte, hogy nem tud még kinyitni, mert be kell tanítania a munkaerőt, s egyáltalán: fel kell készülnie a vendégek fogadására. Ez meglehetősen szimpatikus kommunikáció volt, és persze érthető is, de valójában sokkal inkább jól felfogott gazdasági érdekek húzódhattak meg a halasztás mögött.

A május 7-i nyitáskor országszerte kevesebb mint 500 mozijegyet értékesítettek, ami finoman szólva alulmúlta az elképzeléseket.

A Figyelő szerint pedig arra mindenki számított, hogy nem a mozi lesz az a szórakozás, amely azonnal képbe kerül, hiszen a járványreflexek jó ideig még működnek, és beoltva sem szeretne senki olyan tömeges eseményen részt venni, ahol vadidegenek mellett kell ülni két órán keresztül. Persze az is igaz, hogy egy-egy helyet ki kell hagyni a jegyértékesítéskor, de a távolság még így is 40-45 centiméter lehet. Ebből a szempontból a multiplexnek igaza volt: felesleges beindítani ebben a környezetben egy olyan gépezetet, amelynek a fenntartása hatalmas összegbe kerül. Akkor is ki kell fizetni a termek költségeit, biztosítani szükséges a munkavállalók fizetését, s persze be kell szerezni a büfébe az alapanyagokat (a filmek jogdíjairól nem is beszélve), ha mindössze egyetlen ember érkezik a filmszínházba.

Az is világosan látható volt, hogy hiába a magyar nyitás, a világ nagyobbik részén lassabban haladnak az oltással,

tehát a nagy piacokon szóba sem jöhetnek a mozik, így a forgalmazók sem eresztik el a blockbustereiket (a legnagyobb látogatottságra számítható filmeket), így nincs olyan produkció a piacon, amely mágnesként vonzaná az embereket a vetítőtermekbe.

Fotó: Getty Images

A másik komoly érv a lassú nyitás mellett, hogy az igazi moziszezon a téli és a tavaszi időszak. A magyar újraindulás pont a moziciklusok csúcsára esett, amikor már a nagy kasszasikereket nyomják. Utána pedig mindenki belefordul a nyárba, legfeljebb a matiné előadások maradnak az olyan apukáknak és gyerekeknek, akik „szédelegnek a melegben, és valami hűtött helyre akarnak menni, amíg anya kitakarítja a lakást”.

A látogatottság igazolta is ezt a felvetést.

A Filmforgalmazók Egyesületének az adatai szerint a Cinema City nyitását megelőző héten (a legfrissebb adatok még nem hozzáférhetők) a top 10-es alkotásokat összesen 16,7 ezren látogatták, a bemutatótól kezdve együttesen 65 ezren. A heti bevétel alig haladta meg a 23 millió forintot. A miheztartás végett összeszedtük a 2019-es hasonló adatokat. Akkor a tíz legnézettebb filmet az ideinek megfelelő héten 176 ezren látogatták, és a bevétel 267 millió forint volt. Az év azonos időszakában a top 10 produkció a bemutatótól számítva 2,3 milliárd forintos forgalmat hozott és több mint másfél millió látogatót vonzott.

További részletek a Figyelő legfrissebb számában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.