BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komoly sztrájk készül Budapesten – Karácsony Gergelynek lépnie kellett

Sztrájk készül a fővárosi cégeknél: a dolgozókat tömörítő szakszervezetek demonstrációs és sztrájkbizottságot alakítanak. Karácsony Gergelytől okkal és joggal várnak egyeztetést.

„A Budapest-család dolgozóit tömörítő szakszervezetek arról tájékoztattak, hogy összehívják a demonstrációs és sztrájkbizottságot, mert azzal, hogy a kormány újabb 6,2 milliárdot emelt le a számlánkról, veszélyben érzik a munkahelyüket és a megélhetésüket” – írta Karácsony Gergely a Facebookra

 Karácsony Gergelynek lépnie kellett / Fotó: Karácsony Gergely / Facebook

A főpolgármester azt is írta, hogy okkal és joggal várnak egyeztetést, hogy „ne a Budapest-család dolgozói szenvedjék el annak következményeit, amiért nem felelősek. Igazuk van.”

A jövő hétre tárgyalásra hívtam a szakszervezeteket, hogy megbeszéljük, milyen módon, milyen eszközökkel szállunk szembe az immár a város működőképességét veszélyeztető kormányzati sarcpolitikával

– fogalmazott.

Kedden jelentette be a főpolgármester, hogy újabb 6 milliárd forintot vont el a kormány Budapesttől. A politikus azt írta, hogy összesen 46 milliárdot vontak el Budapesttől, ezzel szemben az összes kötelező feladatokra 22 milliárdot biztosít az állam. 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter erre reagálva közölte: a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, senki sem áll a jogszabályok felett. Ez a szolidaritási hozzájárulás esetében sincs másképp.

Az újabb szolidaritási hozzájárulás miatt azonban a fővárosi cégek és intézmények munkavállalói levelet írtak a főpolgármesternek. 

Nyugtalanságot keltett a dolgozók körében Karácsony Gergely kijelentése, hogy az elvont összeg miatt a közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés nem működtethetők a megszokott színvonalon. A szakszervezetek szerint a helyzet 27 ezer munkavállaló megélhetését veszélyeztetheti akár már idén.

A szakszervezetek azt is közölték, hogy meg kellene kezdeni a jövő évi bértárgyalásokat, de erre sem látják a lehetőséget, ha a város idei működése sincs biztosítva.

Amennyiben nem kapunk megnyugtató választ kérdéseinkre, minden lehetséges eszközt be kell vetnünk annak érdekében, hogy ne az általunk képviselt munkavállalók szenvedjék el annak következményeit, amelyért a felelősség nem őket terheli

– írta a fővárosi cégek és intézmények munkavállalóit képviselő szakszervezetek által létrehozott demonstrációs és sztrájkbizottság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.