Cégvilág

Újabb expanzióra készül a Hungaropharma

Tavaly 23 milliárd forinttal növelte árbevételét a gyógyszer-nagykereskedelmi cég, de az eredményessége nem alakult ennyire pozitívan, a pandémia miatti védekezési stratégia ugyanis jelentős többletkiadásokat generált – mondta a Világgazdaságnak Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója.

Milyen feladatai adódtak a pandémia idején a Hungaropharma Zrt.-nek (HPH)?

Az elmúlt év elején – ugyanúgy, mint a legtöbb vállalkozásnak – váratlanul olyan kihívásokkal kellett szembesülnünk, amilyenekkel korábban nem találkoztunk. Amikor Kínában megjelent a vírus, már akkor elkezdtünk azzal foglalkozni, hogy a gyógyszer-nagykereskedelemnek milyen szerepe lehet ebben a helyzetben. A gyógyszer alapanyagok 60-70 százaléka Kínában készül, ezért arra fókuszáltunk, hogy a pandémia ideje alatt is biztosítani tudjuk a zökkenőmentes gyógyszerellátást. Féltünk, hogy elakadnak a szállítások, de szerencsére nagyobb hiány nem alakult ki, csupán lassabban, öt-tíz nappal később érkeztek meg a gyógyszerek. A tavaly márciusi nagy gyógyszerfelvásárlási láz után folyamatosan biztosítottuk a patikák és a fekvőbeteg-ellátó intézmények számára is a gyógyításhoz szükséges termékeket. A vakcinafejlesztés elindulásakor pedig a vakcinatárolás, valamint az oltóanyag-szállítás tárgyi feltételeinek és minőségbiztosítási szempontjainak a kialakításán dolgoztunk. Ez a kollégáink rugalmassága és elkötelezettsége nélkül nem ment volna. A gyógyszerész partnereink is együttműködők voltak, akkor is, amikor a biztonságos és igazságos gyógyszerellátás biztosítása miatt rövid ideig dobozszámkorlát-rendszert kellett bevezetnünk.

Nagyrészt a Hungaropharma valósította meg a vakcinaszállítást Magyarországon. Azért, mert önök tudták a megfelelő technológiát biztosítani a védőoltások szállításához?

Ennek több oka van, közülük is elsősorban a felhalmozott tapasztalat. Korábban is mi voltunk a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) oltóanyag-disztribúciós partnere, hiszen évek óta a Hungaropharma adta a legjobb ajánlatokat és nyerte el a tendereket, mi szállítottuk ki a kötelező védőoltásokat a háziorvosoknak és a házi gyerekorvosoknak. Másodsorban a szektorban egyedüliként mi rendelkeztünk a speciális (mínusz 18 Celsius-fok alatti) tárolási igényű készítmények nagykereskedelmi engedélyével. A harmadik ok pedig az együttműködési szándékon túlmutató partnerségi viszony, hiszen a pandémia kitörése után folyamatosan együtt dolgoztunk az NNK-val, hogy ha lesz vakcina, meg tudjunk felelni a kihívásoknak. Ezek közül a legismertebb a mínusz 60–90 Celsius-fokon való vakcinatárolás feltételeinek megteremtése. Abban az időszakban szereztük be az ultra low temperature – ULT-nek nevezett – hűtőszekrényeket, amelyek a mínusz 80 Celsius-fokos tárolás mellett képesek a mínusz 15–25 Celsius-fokos tartományban történő tárolásra is. A tíz hűtőszekrényből kettő a Hungaropharma tulajdona, nyolc az NNK-é, ezek a speciális fagyasztók összesen százmillió forintba kerültek. Önmagában a hűtőkapacitás kiépítésén túl további feladat ezek biztonságos üzemeltetési feltételeinek megteremtése. Ilyen kiélezett helyzetben például nem elég az esetleges áramszünetre szünetmentes tápegységekkel készülni, mi további kétkörös védelmi rendszert is kiépítettünk.

Mennyi vakcinát tároltak vagy tárolnak a budapesti raktárbázison?

A Pfizer–BioNTech-oltás nagy része és minden egyéb vakcina jellemzően ide érkezett, illetve érkezik. A védőoltások 80 százaléka megfordult a Tündérfürt utcai telephelyünkön. Az oltásra váró vakcinákat is itt tároljuk.

Ezek szerint szerencsés időben fejeződött be az új raktárbázis bővítése…

A szerencsénél egy kicsit azért többről van szó. A Hungaropharma és a cég tulajdonosi körének értékrendjét a hosszú távú gondolkodás határozza meg, folyamatosan fejlesztünk, invesztálunk a jövőnkbe. Valóban tavaly fejeztük be a Budapesti Logisztikai Központ (BLK2) beruházást, a bővítés ötmilliárd forint saját forrásból valósult meg. A fejlesztés során 2500 raklapos tárolóhelyet alakítottunk ki szobahőmérsékleti tárolásra, és ezer raklapos tárolóhely van a 2–8 Celsius-fokos tárolásra. De mínusz 80 Celsius-fokon is 2,5 millió adag vakcinát tudunk hosszú távon tárolni.

Várható újabb beruházás is?

A BLK2 után még az idén egy harmadik logisztikai központot építünk négymilliárd forintból. Itt húszezer raklap tárolására alkalmas automata magasraktárat hozunk létre.

A pandémia miatti többletfeladatok milyen fejlesztéseket vontak maguk után?

Az oltóanyag-disztribúció önmagában három különálló feladatkör: megfelelő minőségbiztosítás, tárolás és szállítás. A Hungaropharma feladatai közé tartozik a vakcinák oltópontokra vagy az oltópontokat ellátó központi elosztóba juttatása. A gépkocsiparkunkat a velünk szerződött alvállalkozókon keresztül működtetjük. Természetesen jóval több 2–8 Celsius-fokos gyógyszerszállításra alkalmas gépjárműre volt szükség, és biztosítani kellett a mínusz 18 Celsius-fok alatti oltóanyag-szállítást is. Tehát nemcsak a raktári oldalt, hanem a gépjárműflottát is fel kellett készíteni, hiszen a beérkezett vakcinákat jellemzően 24 órán belül már el kellett juttatni az oltópontokra úgy, hogy közben a minőségbiztosítás szempontjai se sérüljenek. Óriási munka- és időnyomással járt ez a feladat. A pandémia idején nem csökkent a dolgozóink létszáma, sőt kismértékben ugyan, de bővültünk.

Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Kallus György / VG

Milyen mérleggel zárta a Hungaropharma a tavalyi évet?

Az elmúlt évben 373 milliárd forintos árbevételt könyveltünk el, ami 23 milliárd forinttal több, mint 2019-ben volt. Az adózás utáni eredményünk 4,1 milliárd forint volt, ez pedig valamivel kevesebb a 2019-esnél. A piaci részesedésünk 45 százalékos. Felmerül a kérdés, hogy az árbevétel emelkedése mellett miért nem növekedett az eredményesség. Erre a mi esetünkben is a Covid–19 a válasz, hiszen nagyon magas költségekkel járó védekezési stratégiát állítottunk fel. Nem állhattunk le egy percre sem, hiszen akkor a gyógyszerellátás sérült volna. Hetente teszteltük a kollégákat, védőfelszereléssel láttuk el őket, csak ezeknek a költsége meghaladta a százmilliót. Ugyan a harmadik hullámban két logisztikai központunkban is megjelent a koronavírus-fertőzés, de azonnal cselekedtünk, és zavartalan gyógyszerellátást tudunk biztosítani mindenhol.

A budapesti Logisztikai Központ mellett Miskolcon, Debrecenben, Veszprémben és Kaposváron vannak kereskedőházaik. Terveznek további bővítést?

Nincs rá szükség. Az úthálózat és az infrastruktúra határozza meg, hogy hány kereskedőházból lehet ellátni Magyarországon a kiskereskedelmi egységeket, vagyis a gyógyszertárakat. Sok helyen naponta háromszor szállítanak az autóink, 220 teherautónk és 400 szerződött beszállító partnerünk van, naponta 9500 rendelést veszünk fel, évente pedig 150 millió doboz gyógyszert juttatunk el a patikákba és a kórházakba – ez a jelenlegi logisztikaiközpont-bázissal megoldható.

Márciusban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a két meghatározó teljes palettás gyógyszer-nagykereskedővel, így a HPH-val szemben is. Hol tart az ügy?

Ez még folyamatban van. Éppen a legnagyobb terhelés közepette kellett felkészülnünk a válaszokkal a kérdéseire. Hangsúlyozom, annak felmérése történik, hogy milyen hatásokkal járnak a franchise-együttműködések a szektorban. Az merült fel a GVH-nál, hogy ezek az együttműködések egy adott gyógyszer-nagykereskedőt preferálhatnak, s ezekben az esetekben a gyógyszertárak beszerzési döntéshozatala, ezáltal a fogyasztói jólét sérülhet. Állunk a GVH vizsgálata elé, és meg vagyok győződve róla, hogy mindent rendben fognak találni.

Bírják még a különadók okozta terhet?

Ez az a támogatott gyógyszerek esetében az árréstömeg 2,5 százaléka. A gyógyszer-nagykereskedőknek ugyanakkor nincs hatásuk arra, hogy mennyi vényköteles, támogatott és nem támogatott készítményt rendelnek a patikák rajtunk keresztül. De ez az adó is több mint évi kétszázmillió forint. Az elmúlt időszakban egyetlen helyen tapasztaltunk változást: egyre korszerűbb és drágább készítmények jelennek meg a gyógyszerpiacon. Az összárrésünk alig több, mint 4,4 százalék, ez az a maximális árrés, amelyet a kétezer forintot meghaladó termelői árú készítmények esetében alkalmazhatunk, és ma a készítmények jelentős többsége kétezer forintnál drágább. Ebből az árréstömegből kell fedeznünk minden tevékenységünket: a minőségbiztosítást, a raktározást, a rendelésfelvételt és a kiszállítás költségeit, ezenkívül fedezetet kell teremtenünk a folyamatos fejlesztésekhez, fejlődéshez.

Most tizenegy leányvállalata van a HPH-nak. Várható idén, hogy tovább bővítik a partnercégeik számát?

A HPH mára vállalatcsoporttá fejlődött: az egészségügy számos területén, a nagykereskedelem, a gyógyszertári és orvosiszoftver-fejlesztési piacon, valamint a patikamenedzsment területén is jelen vagyunk. És igen, vannak olyan vállalatok, amelyek felé szívesen terjeszkednénk, de erről most többet nem árulhatok el.

Ejtsünk még pár szót a közelmúltban bevezetett egyedi dobozazonosításról. Volt riasz­tás tavaly? Jelzett az egyedi gyógyszer-azonosító rendszer?

Igen voltak jelzések, de egyre csökkenő arányban, és nem azért, mert hamis gyógyszer került volna be a nagykereskedőkhöz vagy a patikákba, hanem azért, mert folyamatbeli vagy technikai hiba történt adatfeltöltés, ellenőrzés vagy kijelentés közben. Fontos újra és újra elmondani, hogy Magyarországon a legális csatornákon keresztül nem került forgalomba hamis gyógyszer.

Feller Antal Hungaropharma Zrt.
Kapcsolódó cikkek