Két-három éven belül elérné az 500 millió forintos árbevételt az Exagent – jelentette ki a VG-nek Mikó Botond, a szoftverfejlesztő cég társalapítója és ügyvezetője. Milliárdos forgalomban egyelőre azért nem gondolkodik a 10-12 fiatal fejlesztőből, grafikusból és projektmenedzserből álló csapat, mert egyrészt még ma is inkább az alkotásvágy hajtja őket, mintsem a pénzkeresés, másrészt az ügynökségi szférában az már egy üzletileg nehezen kezelhető cégméret. Innovatív partnerként elsősorban olyan projekteket vállalnak, amelyek a programozók 70-80 százalékának túl nagy kihívást jelentenek, legyen az hardver-szoftver-kapcsolat, skálázható rendszer kialakítása, vagy éppen streamingszolgáltatás megteremtése.

Míg egy orvos vagy ügyvéd csak diplomával a kezében építhet karriert, addig egy szoftverfejlesztő már jóval korábban kiléphet a fényre, amit Mikó Botond példája is igazol, aki a BME mérnök-informatikus szakán tanul.

A még mindig csak 23 éves ügyvezető 15 esztendős kora óta programoz, különböző iPhone-alkalmazások fejlesztésével indult a pályafutása, üzlettársával, Horváth Balázzsal még a gimnáziumi évek alatt ismerkedett meg.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy már tinédzserként állami megrendelést kapnak, márpedig készítettek hazai felhasználásra hulladékgazdálkodási applikációt a szelektív gyűjtés oktatására, népszerűsítésére. Emellett orvosi időpontfoglaló CRM-rendszer éppúgy fűződik a nevükhöz Franciaországban, mint szórakozási lehetőségeket lajstromozó applikáció Spanyolországban. Dolgoztak továbbá különböző startupoknak a magyar piacon kívül Németországban és Olaszországban is, van olyan alkalmazásuk, amelyet Ázsiában használnak több tízezren naponta.

Mikó Botond
Fotó: ©Móricz-Sabján Simon / VG

Az általuk létrehozott alkalmazásoknál szinte garantált a belépő az App Store-ban a hazai top 100 mezőnyébe, de például a hozzájuk fűződő Be a Talent programot 135 országban használják. A cég nyíregyházi alapítója azt sem felejtette el, hogy honnan jött, így egy okosváros-alkalmazást készített a szabolcsi megyeszékhely számára, amely segít tájékozódni a helyieknek a közszolgáltatásokkal kapcsolatos hírekről, aktualitásokról. Az Exagent ügyvezetője szerint

a deep tech vonalon egyre komplexebb innovációkkal lehet csak labdába rúgni, de mivel szoftverfejlesztői oldalról is egyre több ígéretes szereplőt lát a hazai startup-ökoszisztémában, reális célnak tartja, hogy ezen a fronton akár Magyarország legyen az új Izrael.

Ahogy sok más cég, úgy a saját vállalkozásuk esetében is releváns opció a nyitás az amerikai piac felé.

Meghatározó láb az is, hogy Mikó Botond 2019-ben technológiai szakértőként is elkezdett dolgozni, miután felismerte, hogy a tőkealap-kezelők jobbára pénzügyi-gazdasági döntést hoznak, amikor befektetésről határoznak, az adott projekt technológiai létjogosultságát pedig nem feltétlenül vizsgálják meg kellő mélységben. Ebben a minőségben előbb a Solus Capital, majd a Vespucci Partners munkáját segítette, és

csapatával kifejlesztett egy olyan platformot, amely automatizálja a befektetési folyamatot.

Az egyelőre demo verziójú Invex hamarosan élesben is elérhetővé válik, addig is biztató, hogy már számos hazai és nemzetközi partnert maga mellé tudott állni. Más platformokhoz hasonlítva

az Invex abban egyedi, hogy a hétköznapokon előforduló valódi problémákat automatizálja, az ezeket megoldó lehetséges jellemző válaszlépéseket sztenderdizálja, hogy azok minden tőkealap számára használhatók legyenek a cégek átvilágításakor.

E téren a nemzetközi piacon több millió dolláros költségvetésű konkurenseket pipáltak le, miközben mögöttük egy nagy adag találékonyságon túl alig tízmillió forintos sajáttőke-befektetés áll, amely jobbára fejlesztői költség. Mivel a kockázatitőke-piac dinamikus növekedési fázisban van, felmérések szerint az alapkezelők többsége legalább 20-30 százalékkal növelné a szoftverköltségeit, s ebben az Exagent kitörési pontot lát.

Nem lehet elég korán elkezdeni

Mikó Botond 23 éves menedzserként a startup-ökoszisztéma tapasztalt tagjának számít, mégis lenyűgözte, hogy hozzá hasonló, alkotó fiatalok olyan közösséget hoztak létre, mint a Budapest Innovation Group (BIG). Az Exagent már tavaly a csoport főszponzorává vált, az idén pedig meghosszabbította ezt a fajta együttműködést. A közelmúltban is számos sikert tudhat maga mögött a BIG, amelynek tagjai a legnagyobb hackathonokon vettek részt, és mindegyiken legalább egy, de inkább több csapatuk dobogós helyen végzett. Ezekből a projektekből mára három vállalkozás is alakult.