BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Full-Sopron: ez a lehetőségek éve

Az üzemanyageladások is jelzik, hogy újra felpörgött a gazdaság Győr-Moson-Sopron megyében.

Mintegy 10 százalékkal, 5,75 milliárd forintra esett tavaly a Full-Sopron Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. árbevétele, de üzemanyag-kereskedők esetében a forintban kifejezett számok csalókák. Erősen függnek a hullámzó áraktól, és tavaly tavasszal az üzemanyagok ára jóval alacsonyabb volt, mint most. Mindenesetre tavaly tavasszal ütött a cégen a járvány, és ebből kiolvasható, hogy a helyi gazdaság jelentős szektorain is. A forgalom volumenéből látható, hogy azóta nagyot változott a helyzet, és nem csak az üzemanyagok árának emelkedése miatt.

Fotó: Full-Sopron Kft.

A két soproni és egy kapuvári töltőállomással rendelkező cég számára a tavaly április volt a mélypont, amikor befagyott az európai gazdaság, és azonnal 20 százalékkal esett vissza az értékesítés

– mondta Csapó Péter ügyvezető, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Fertő-Rábaközi térségének elnöke.

Utána azonban a korlátozások enyhítésével normalizálódott a helyzet, majd aztán a járvány újabb hullámának érkezése ellenére a november-december még a szokottnál is erősebb lett az értékesítéseket tekintve. 

Ami 2021-et illeti, lehetett tudni, hogy a pandémiának ismét újabb hulláma érkezik, addigra azonban már szépen újra beindult a helyi gazdaság, és ez most is így van, erősen pörög az építőipar, a fuvarozás, nagyon sokan a belföldi nyaralást választották a külföld helyett. Jól jön most, hogy megtartották valamennyi dolgozójukat, fennmaradhattak a benzinkutakhoz tartozó büfék és kávézók, és adományozással erősítették a cég jó hírét támogató társadalmi tevékenységüket is. Eközben más előrelátó vállalkozáshoz hasonlóan minél több tevékenységet digitalizáltak.

Kiemelt év az idei, a lehetőségek évének mondanám, amikor minden vállalkozásnak át kellett gondolnia a jövőjét, és hogy nem szabad egy helyben topogni

– mondta az ügyvezető.

Akik biztosították a fennmaradásukat, azoknak erős évük lesz. Jövőre hogy alakul, ez már egy nehéz kérdés, sok mindentől függ. Jöhetnek új járványhullámok, ugyanakkor stabilan erősen teljesítő szektornak látszik a mezőgazdaság, és bízunk a többi ágazat sikereiben is

– tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.