Még úgy is több mint két és félszeres volt a túljelentkezés a Ginop Plusz 1.2.1-21 kódszámú technológiaváltó pályázaton, hogy a kiíró utólag megduplázta a keretet, igaz, enélkül csaknem ötszörös lett volna a kereslet 

– hívta fel a VG figyelmét Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet (ECC) ügyvezetője. Emlékeztetett: 

a mikro-, kis- és középvállalkozások népszerű beruházási felhívásán a ráemeléssel 200 milliárd forint lett a tét, ám a benyújtott 4793 pályázat összesített igénye meghaladta a 464 milliárdot. 

Azaz 97 millióhoz közelített az átlagosan megcélzott támogatás, a termelő-gyártó iparvállalatok többségét gépbeszerzések és csarnoképítések motiválták, de rajthoz állhattak kereskedők, szolgáltatók is.

A szakember szerint bár kedvező volt a kormányzati lépés piaci fogadtatása, de így is elkerülhetetlen, hogy a kkv-szektor egyébként hatékony, versenyképes tagjai is körön kívül rekedjenek. Felidézte, hogy a beadás napján nagy volt a bosszúság a vállalkozók körében, ám a kiíró végül minden pályázatot befogadott, amely a határidő kezdetéig elkészült és lezárt formában benyújtásra várt. 

Így nem a gyorsaságon múlik a 100 helyett végül 200 milliárd forint sorsa, az összes pályázatot sorba rendezték pontszám szerint, ezzel elősegítve, hogy a legéletképesebb cégek kapjanak újabb lendületet. 

Az ECC ügyvezetője szerint sokan az év nagy dobásaként tekintettek erre a beruházási pályázatra, ám jó hír, hogy aki hoppon marad, annak is lesz B terv, sőt C is.

Fotó: Vémi Zoltán/Világgazdaság

Egyre inkább tudatos tervezés jellemzi a kis- és középvállalkozásokat is a pályázati piacon Tóth Ádám Ferenc szerint, ezzel áll összefüggésben, hogy az utóbbi hetekben mind több ügyfél érdeklődött a Magyar multi program (Ginop Plusz-1.1.2-21) iránt, amely a kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező cégeket hivatott támogatni. 

Itt is 100 milliárd forint a tervezett keret, projektenként legalább 100 millió, legfeljebb 2,5 milliárd forint érhető el. 

Csak az sorakozhat fel a startvonal mögé, aki megszerzi az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. előminősítését, amelynek az első határideje e hét péntek, annak birtokában pedig magát a pályázatot október 11-től lehet beadni. Nagy tolongás és a keret korai kimerülése várható az ECC szerint. Fontos, hogy kérelmet nyújthatnak be a nemzetközi értékláncokban részt vevő vállalkozások, illetve azok a cégek is, amelyek külpiacra termelnek, és már most jelentős exportárbevétellel rendelkeznek.  

Ha a Magyar multi program a B terv, akkor a Zöld Nemzeti Bajnokok (Ginop Plusz-1.3.1-21) lehet a C, amelynél szintén IFKA-előminősítéshez kötött a belépési küszöb, 30 milliárd forintért szállhatnak harcba a cégek. Tóth Ádám Ferenc szerint itt is találkozik a kereslet-kínálat, de várhatóan tovább marad majd nyitva a beadás lehetősége, azaz versenyfutásra és korai felfüggesztésre egyelőre nem lehet számítani. Eredetileg már csütörtökön megnyílt volna a konstrukció, ez azonban csúszik, hiszen még nincs végleges felhívás.

Ennél a kiírásnál 20 millió és 1,5 milliárd forint között lehet forrást igényelni, 50 százalékos önerő megléte mellett.

A másik fele sem ingyenpénz, igaz, a visszatérítendő támogatás bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik.