BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaesett a PR ügynökségek árbevétele 2020-ban

Az ágazat árbevétele az előző évi 64 milliárd forintról 48 milliárd forintra esett 2020-ban.

A koronavírus-járvány nem hatott jól a PR-iparra Magyarországon:

az ágazat árbevétele az előző évi 64 milliárd forintról 48 milliárd forintra esett 2020-ban,

az adózott eredmény azonban nem csökkent, míg a szektorban foglalkoztatottak száma több mint 27 százalékkal mérséklődött derül ki a Magyar Public Relations Szövetség 30. évfordulója alkalmából kiadott PR Trendriport Magyarország 2021 című kiadványból.

Fotó: Shutterstock

Azt írták, az adózott eredmény szinte megegyezik a 2019-essel, 10,9 milliárd forint volt, az árbevétel-arányos nyereség pedig közel a duplájára nőtt, aminek oka a kevesebb közvetített szolgáltatás azaz az ügynökségek tisztán tanácsadói tevékenységének igénybevétele , illetve a személyi jellegű ráfordítás csökkenése.     

Az elemzés szerint a tulajdonosi érdekek védelme volt az elsődleges szempont, gyakran az operatív munkavégzésből is kivették a részüket a tulajdonosok.

Az ágazatban csaknem 1500 cég és mintegy 2300 egyéni vállalkozás működött tavaly.

A foglalkoztatottak száma 27,15 százalékkal csökkent a szektoron belül; 

több mint 480 állás tűnt el a Covid hatására 2020-ban, 

a személyi jellegű ráfordítások pedig 43 százalékkal 6 milliárd forintra zuhantak. Ebből jól látszik, hogy a PR-ügynökségek kisebb létszámmal oldották meg a feladataikat, ezzel együtt viszont az eddigi legmagasabb szintre ugrott az egyéni vállalkozások száma, tehát a cégek valószínűleg vagy egyéni vállalkozókkal, azaz külsős tanácsadók bevonásával próbáltak könnyíteni a terheiken, vagy a megszűnő állások miatt többen indítottak kényszerből vállalkozásokat állapították meg.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.