Az OTP Bank egyelőre nem erősítette meg, de több visszajelzés is érkezett a VG-hez, hogy újra működik a bank korábban lefagyott szolgáltatása. 

Hardverhiba okozza a technikai fennakadást azt OTP Bank netbankjában és SmartBankjában 

– mondta korábban a Telexnek Gáspár Bence, az OTP kommunikációs igazgatója. A pénzintézet nagy erőkkel dolgozik a hiba elhárításán. 

Fotó: Shutterstock

A bank reggel még azt írta ki a Facebookon, hogy 

technikai okokból több szolgáltatásuk nem elérhető.

Hétfő reggel óta nem volt elérhető sem az OTP netbank, sem a SmartBank, vannak, akik utalni sem tudtak, több ügyfélnek a kártyás vásárlása is sikertelen volt. A kártyaelfogadás és az ATM-ek azonban zavartalanul működtek.

A hibára több cég is felhívta már a figyelmet, a többi között a Live Nation Magyarország jegyiroda is: 

A banki rendszer jelenlegi hibája miatt nem üzemel az online jegyvásárlás egyetlen rendezvénynél sem.