Az ügyfelek új elvárásaira válaszul a Főtaxi belépett az azonnali csomagszállítási piacra is. Az új, időgarantált Főtaxi GO futárposta-szolgáltatás a hét minden napján, a nap 24 órájában igénybe vehető. A szállítandó küldeményt a megrendeléstől számítva legfeljebb 4 órán belül felveszik, de sürgős szállítás esetén azonnali, vagyis akár 5-10 percen belüli kiállást is vállal a társaság. 

Fotó: Shutterstock

A szolgáltatás ráadásul flexibilis, vagyis a feladó a küldemény felvételétől kezdve a kézbesítés megkísérléséig bármely időpontban rendelkezhet a küldemény címzettjének vagy címének a megváltoztatásáról.

Az elmúlt két év szinte minden iparágban kikényszerítette a mobilitást. Kulcsszerepe lett annak, hogy a vállalkozások az üzleti dokumentumokat vagy eszközöket gyorsan, biztonságosan juttassák el a partnereiknek vagy éppen az otthon dolgozó munkatársaknak

 – fogalmazott az új szolgáltatás bevezetésével kapcsolatban Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

 Kifejtette, hogy a korábbi visszaesés után az utóbbi évben tapasztalt folyamatos forgalomnövekedés mellett a Főtaxi továbbra is őrzi piacvezető szerepét. "Ezt többek között annak is köszönhetjük, hogy mi rendelkezünk a legnagyobb vállalati partnerkörrel a taxitársaságok között. A Főtaxi GO szolgáltatás ennek az üzleti szegmensnek az új mobilitási kihívásaira ad választ, ráadásul azonnal, a hét minden napján és órájában” - tette hozzá.

A Főtaxi új szolgáltatásának révén a megrendelők a szerződésektől és más fontos dokumentumoktól kezdve az akár 1 tonnás rakományig szinte bármit feladhatnak. 

A küldemények – a csomag méretétől függően – motorkerékpárral, személyautóval, furgonnal vagy teherautóval jutnak el a címzetthez Budapesten belül vagy az agglomerációban.