Befektetőket keres Kínai második számú mobiltelefongyártója az erre az évre tervezett tőzsdére lépés (IPO) előtt 

– írja a Bloomberg. A Honor külföldi finanszírozót szeretne bevonni, korábban pedig már „elhatárolódott” a legnagyobb kínai mobilgyártótól, a Huaweitől, így próbálva meg elkerülni az amerikai szankciókat. A tengerentúli befektetők azonban nemet mondtak a 45 milliárd dolláros beszállóra, mivel attól tartanak, hogy az USA a Honort is fekete listára teszi.

Mint ahogy korábban a VG is megírta a Honor 2020 novemberéig annak a Huawei Technologies vállalatnak a része volt, amely ellen amerikai szankciók vannak érvényben. 

A Huawei végül egy kínai állami konzorciumnak passzolta át a Honort, hogy így kerüljék meg az amerikai feketelistát.

A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra, becslések szerint szerint azonban mintegy 60 milliárd jüan (1 jüan = 53,65 forint) cserélt gazdát.

A túlélés miatt adta el a Huawei a Honort

Eladta Honor üzletágát a Huawei, így kivonta az anyacégre vonatkozó szankciók hatálya alól.

Russia RT HUAWEI HONOR Partnership
Fotó: Sputnik via AFP

A Huaweit 2019-ben a Donald Trump akkori amerikai elnök vezette kormányzat tette szankciós listára nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva, 

ellehetetlenítve a kínai cég számára a készülékeihez használt, amerikai fejlesztésű technológiákra épülő alkatrészek beszerzését.

A leválással a Honorra ezek a büntetőintézkedések nem vonatkoztak, így igénybe vehették olyan amerikai vállalatok technológiáit, mint például a legtöbb androidos telefont processzorral ellátó Qualcomm.

A Honornak tőkeinjekcióra van szüksége az e- és kiskereskedelmi tevékenység fokozásához, valamint ahhoz, hogy globális jelenlétet építsen ki. Bár a végső döntés még nem született meg, egy, az ügyre rálátó személy szerint valószínűsíthető, hogy a vállalat kezdésként belföldi IPO-t hajt végre, de még a kettős tőzsdei bevezetést sem vetették el teljesen. (IPO = Initial Public Offering, vagyis első nyilvános részvénykibocsátás)

Idén januártól a Honor a kínai állami brókercéget CITIC Securities-t is a részvényesei között tudhatja. Külföldi alapokkal azonban nem sikerült egyezségre jutnia. A mobilgyártó nem kívánta kommentálni a leírtakat, csupán annyit jegyeztek meg, hogy a vállalat nyereségesen működik. 

A Honor továbbra is diverzifikálni fogja részesedési struktúráját. A tőzsdére lépés csak egy, a sok lehetőség közül, amik a vállalt rendelkezésére állnak

– áll a társaság közleményében. globális okostelefon-piacból.

A Honor IPO előtti értékelését a hazai vetélytársnak számító Xiaomi részvényeinek árfolyamára lőtték be. Utóbbi azonban jelenleg 12 hónapos mélypont közelében forog, a 2021-ben elért árfolyamcsúcs mindössze harmadán.

Huawei launches its new Kirin 980-powered Honor V20 flagship, prices start under US$450
Fotó: Imaginechina via AFP

A Honor kínai állami cégek vezetőivel akarta felvásároltatni részvényeit, de úgy tűnik, hogy nagy kihívást jelent a tőkebevonás a cég számára

– mondta egy bennfentes. Mivel a Honor igencsak ki van téve az állami tőkének, így igencsak nehézkes piaci befektetőket találnia. Elég, ha csak azt nézzük, hogy a sencseni állami vagyonkezelő több mint 10 milliárd jüant pumpált a Honorba a Huaweiből való kiugrást követően.

Az IDC kutatócég adatai szerint az előző év végén a Honor megtriplázta belföldi eladásait, és 17 százalékot hasított ki a Az 5G széleskörű elterjedésétől az okostelefongyártók bevételeinek megugrását várták, ám a ukrajnai háború, a világszerte begyűrűző az ellátási láncok zavara, illetve Kína szigorú Covid-politikája visszafogta a keresletet.