Elnyűhetetlen sztori, hogy a streaming--szolgáltatás egy egyszerű online videotéka létrehozásával indult, amelynek az volt a célja, hogy az egykoron újnak számító DVD-technológiával filmeket küldjenek a megrendelőknek. (Ez volt a Netflix elődje.) Majd a 2000-es évek elején a lakosság számára is hozzáférhető széles sávú internet meghozta a videófilm-tartalom megosztásának és belátható időn belüli letöltésének a lehetőségét.

A cég videotékából egy webes felületen elérhető videótár lett, megteremtve egy teljesen új szolgáltatási iparágat.Ez mára hatalmas biznisz lett. Több száz millió előfizető fér hozzá online filmekhez, sorozatokhoz, sőt ma már a szolgáltatók önálló stúdióval felvértezve saját maguk is fejlesztenek tartalmakat.

A hazai streamingpiac messze nem a legerősebb.

A magyar fogyasztó rendkívül árérzékeny, ezért az ingyenesen hozzáférhető tartalmakat (YouTube, RTL Most!) keresi, de van nagyjából 1,3-1,5 millió előfizető, aki megvásárolta valamely nagy szereplő szolgáltatását.

Még tavalyi adatok szerint itthon a Netflix számít a legnagyobbnak, nagyjából 37-38 százalékos piaci részesedéssel. A második az Amazonhoz köthető Prime Video 29-30 százalékkal. A múlt esztendőben a harmadik helyre csúszott, nálunk igazi nagyágyúnak számított HBO Go az idén már ismét begyújtotta a rakétáit HBO Max néven, de a piaci adatok szerint az első negyedévben még nem sikerült visszaszereznie a második helyet. A tavalyi részesedése kezdetben 25 százalék körüli volt, majd ahogy közeledett a márkaváltás, úgy olvadt ez a hányad is. Két komolyabb szereplő van még Magyarországon. Az egyik a Vodafone TV, melynek korábbi neve Horizon Go volt, a másik pedig az Apple TV. Mindkettőnek 7-9 százalék körüli a tortaszelete, a maradékon a nagyon kicsik osztoznak.

Disney+'s "Sneakerella" Premiere
Fotó: Arturo Holmes

Ebbe a bokáig érő langyos vízbe érkezik június 14-én a világ legnagyobb szórakoztatóipari cégének a szolgáltatása, a Disney+, amely az elmúlt időszakban a legdinamikusabb bővülést mutatta a világpiacon.

A várt ötmillió helyett több mint hétmillió fővel növelte előfizetőinek a számát az utóbbi hónapokban, és már bőven 130 millió felett jár.

Nem csak nálunk zavarhatja fel a vizet a szolgáltató megjelenése, szemmel láthatóan nemzetközi szinten is fejtörést okozott a mogul beindulása. A Netflix például jelentős előfizetőszám-csökkenést szenvedett el. A dolog érdekessége nem az, hogy a Disney+ ennyire erős, hanem az, hogy már a gazdagabb országokban sem akarnak a fogyasztók nyakló nélkül, hármasával, négyesével előfizetni a streamingszolgáltatásokra, pedig hazánkkal szemben az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában jellemzően több előfizetése volt a felhasználóknak. (Érdemes megjegyezni, hogy világszinten csaknem két tucat említésre méltó szolgáltató működik.)

Többet már nem bír el a vásárlók pénztárcája, ami azt is jelenti, hogy a piac elindult a kannibalizáció irányába, és középtávon arra lehet számítani, hogy a fogyasztók éven belül is váltogatni fogják az előfizetéseiket, annak tükrében, hogy melyik szolgáltató kínál számukra olyan tartalmat, amelyet mindenképpen szeretnének elérni. Úgyhogy cserébe lemondanak egy másikat.

Éves szinten 100-150 dolláros díjakról beszélünk – persze sokszor vannak akciók, amikor ennél jelentősen olcsóbban is megvásárolható a szolgáltatás.

Itthon például a Disney+ első körben tízhavi díjért kínálja egyéves előfizetését, de most, a bevezető időszakban nyolchavi megrendelésért (ez kevesebb mint 20 ezer forintot jelent) odaad tizenkét hónapot. Az is jól látszik ebből, hogy valahol 20 és 25 ezer forint között van nálunk a szolgáltatás árának lélektani határa. Ennél többet csak nagyon extra helyzetben lehet elkérni. Nem mellesleg a játékkonzolokhoz kapcsolt online előfizetések (ezekben havi egy-két ingyenes játék letöltése és öt-hat kedvezményes árú termék megvétele szerepel, továbbá ezekkel lehet hozzáférni a játékstreamekhez) is nagyjából ennyibe kerülnek. Az sem véletlen, hogy a zenei tartalmakat kínáló zenemegosztók szinte forintra ugyanennyiért nyújtják a családi csomagjaikat.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.