Itt az idei év legnagyobb beruházása
Mintegy 290 milliárd forint értékben az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A W-Scope Magyarországon nyitja meg első európai üzemét,
a fejlesztés 1200 új munkahelyet teremt, és a megépülő gyárban évente 1,2 milliárd négyzetméternyi szeparátorfilmet állítanak majd elő.
A tárcavezető kiemelte, az autóipar mára minden kétséget kizáróan a magyar gazdaság gerincoszlopává vált, a szektor termelési értéke 2021-ben 9400 milliárd forintot tett ki, és a lendület nem kopott meg, ugyanis ez a szám az idei év első négy hónapjában elérte a rekordnak számító 3500 milliárdot. Hozzátette, az európai autóipari átállás egyik zászlóshajója Magyarország, amely az elektromos akkumulátorok gyártásában és exportjában is nagyhatalommá vált, az ország a világ harmadik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitásával rendelkezik Kína és az Egyesült Államok után, ez ráadásul a jelenlegi évi 50 gigawattóráról 2025-re 150-re emelkedik. Az elektromos akkumulátorok exportjában Magyarország a világranglista ötödik helyén áll – sorolta.

A miniszter elmondása szerint a dél-koreai vállalatok mára a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, ami bizonyítja, hogy egy-egy beruházás újabbakat vonz. Hozzátette, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött, értéke 9 százalékos növekedéssel megközelítette az ötmilliárd dollárt, és az is világos, hogy a kapcsolatrendszerből Magyarország rendkívül sokat profitál.