Már szorosan felzárkózott az alapanyaghiány a munkaerőhiány mögé a cégeket akadályozó tényezők között – derült ki a K&H kkv bizalmi index első negyedéves eredményeiből. 2020 első negyedévében még csupán a kkv-k 4 százalékának jelentett problémát, a járvány óta akadozó ellátási láncok, illetve az orosz–ukrán konfliktus miatt azonban egyre nő a jelentősége. 

Egyértelmű trend, hogy az alapanyagok beszerzése egyre több gondot okoz a kkv-knak, mára 21-ről 26 százalékra nőtt a problémával küzdő kkv-k aránya.

Eközben a cégek működését leginkább akadályozó tényezők közül a munkaerőhiány 5 százalékponttal kevesebb cégnek jelent gondot, az árfolyamváltozás pedig 2 százalékpontot emelkedett” – emelte ki Rammacher Zoltán, a K&H kkv-marketing- és -értékesítés-támogatás vezetője. Hozzátette, ha a tendencia folytatódik, az anyaghiány az év második felére akár a munkaerőhiánynál is súlyosabb akadályozó tényezővé válhat.

2022.02.10. Budapest E-kamion Kigördült Magyarország első elektromos meghajtású konténerszállító kamionja a METRANS csepeli vasúti termináljáról. Fotó: Kurucz Árpád (KA) MAgyar Nemzet
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

Az anyaghiány a járvány előtt viszonylag keveseknek okozott problémát, az ellátási láncokban jelentkező problémák 2020 negyedik negyedévére azonban közel megháromszorozták az ezzel küzdő vállalkozások arányát. Mivel a szállítási gondok továbbra sem enyhültek, egy újabb év alatt ez az érték is megduplázódott. Az orosz–ukrán konfliktus elhúzódása és az ezzel kapcsolatos gazdasági intézkedések pedig még tovább erősíthetik az akadályozó tényező szerepét.  

A kereskedőknél a cégek 42 százaléka küzd anyaghiánnyal, az iparban, építőiparban pedig a vállalkozások 40 százaléka.

Ez a két szektor számos alapanyaggal, késztermékkel dolgozik, ezért érthető, hogy nekik okozzák a legnagyobb gondot az ellátásilánc-problémák. Az agráriumban 16, a szolgáltatóknál pedig 12 százalék az ellátási nehézségekkel küzdő kkv-k aránya.

A munkaerőhiánnyal küzdő kkv-k aránya csökkenő tendenciát mutatott a járvány sújtotta időszak első felében, ám a helyzet enyhülésével újra növekedni kezdett. Jelenleg ismét mérséklődés tapasztalható, a magas ugyanis óvatosságra készteti a cégeket. A forint gyengélkedése azonban komoly probléma: az idei első negyedév végén a kkv-k 24 százaléka jelölte meg az árfolyamváltozást akadályozó tényezőként, ami 2 százalékpontos növekedés az előző év végéhez képest.