BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális bírsággal sújtotta a versenyhatóság a tüdővitamin forgalmazóit

A versenyhatóság döntésében összesen 60,5 millió forintos bírságot szabott ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokban részt vevő, illetve abban érdekelt négy vállalkozásra.

Több mint 60 milliós bírságot szabott ki az Air7 vitamincsalád forgalmazóira a Gazdasági Versenyhatóság, amiért alátámasztatlan állításokkal, jogszerűtlen reklámmódszerrel és szakhatósági regisztráció nélkül hirdették a termékeket a hazai fogyasztóknak. A termékcsaládba tartozó „Air7 a tüdő vitaminja” márkanevű termékeket korábban a Nébih is vizsgálta és 2022. júliusában kivonatta azokat a forgalomból – közölte a GVH.

Budapest, 2021. augusztus 14.A Gazdasági Versenyhivatal cégtáblája az épületen, a főváros V. kerületében, az Alkotmány utcában. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a piaci verseny tisztaságán őrködő autonóm államigazgatási szerv Magyarországon.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Fotó: Róka László / MTI

Az Air7 étrend-kiegészítő termékcsalád értékesítését a koronavírus-járvány aktív szakaszában kezdték meg, a patikákban, bioboltokban és interneten is kapható készítmények forgalmazását aktív, közszereplők közreműködésével megvalósított reklámkampánnyal támogatták és kifejezetten a termékcsalád tüdőerősítő hatását emelték ki.

A versenyhivatal vizsgálata megállapította: 

az Air7 étrend-kiegészítő termékek hazai forgalmazói a vitamincsalád népszerűsítésekor több szempontból tisztességtelen, valamint az uniós ágazati szabályozással is ellentétes gyakorlattal tévesztették meg a fogyasztókat. 

A GVH feltárta, hogy a vállalkozás megtévesztően hirdette a termékeket „tüdő vitaminjaként0ö vagy „Air7 tüdővitaminként” – ugyanis ezeket, illetve a számos további egészségre ható állítást semmi sem alapozta meg. A készítmények a szakhatósági vizsgálat alapján sem tartalmaznak semmilyen összetevőt, amely a tüdő egészségét támogató hatással bírna. A fogyasztókat megtévesztő állítások egyúttal megsértették az Európai Unió élelmiszer-ágazati szabályait is.

A GVH közlése szerint nem csupán a hirdetések állításainak valóssága, de azok módszerei is jogsértőnek bizonyultak: a reklámok ugyanis egészségügyi szakemberek, illetve intézmények ajánlásaira hivatkoztak, amelyet a termékkör esetében szintén tilt az uniós szabályozás. Jogsértőnek minősült emellett az is, hogy a cégek egy rövidebb időszakban az előírt szakhatósági regisztráció hiányában reklámozták a termékeket, amikor azok még nem voltak jogszerűen forgalmazhatók Magyarországon.

Indoklásában a GVH kitért arra, hogy az Air7 termékcsalád „a tüdő vitaminja” márkanévvel ellátott készítményeit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is vizsgálta és 2022. júliusában meg is tiltotta a félrevezető jelöléssel hirdetett étrend-kiegészítő termékek forgalmazását. 

A Nébih szakemberei azt állapították meg, hogy az „Air7 a tüdő vitaminja” márkanév alatt forgalmazott étrend-kiegészítők egyetlen összetevője esetében sem igazolt, hogy az a tüdő egészségét támogatná, különösen egy, a tüdőt érintő járvány idején felmerülő fokozott kockázat esetén.

A hatóság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a termékcsalád a koronavírus-járvány idején került piacra, amikor a fogyasztók különösen érzékenyek, sérülékenyek és kiszolgáltatottak voltak a tüdő – és általában az immunrendszer – védelmét ígérő üzenetekre. A GVH határozata azt is kiemeli, tekintettel, hogy a cégek figyelmen kívül hagyták az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet jelzéseit reklámgyakorlataik jogszerűtlenségéről.

A versenyhatóság döntésében összesen 60,5 millió forintos bírságot szabott ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokban részt vevő, illetve abban érdekelt négy vállalkozásra: a Siren7 Kft.-re (f.a.), a Siren7 LLP-re, a GREEN SPLID S.R.L.-re és a Kalibra Innovatív Kft.-re.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.