Mintegy 23 millió euró (körülbelül 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási, illetve logisztikai kapacitásait az ország legnagyobb üdítőital-gyártó vállalata. A Coca-Cola HBC Magyarország az év végéig új gyártócsarnokkal bővíti dunaharaszti központját, amelyben egy nagy teljesítményű modern gyártósort telepít a cég, a megnövekedett termelési kapacitás támogatására pedig fejlesztéseket hajt végre a rakodási, raktározási teljesítményének növelésére.

A cég közleménye szerint a Coca-Cola HBC Magyarország az elmúlt 27 évben több nagy volumenű beruházást is végrehajtott, amelyek eredményeként mára 2 gyártóegysége és 8 logisztikai elosztó központja – köztük Magyarország legnagyobb élelmiszeripari raktára – van, és az ország legnagyobb üdítőital-gyártójaként tekinthetünk rá. A mostani kapacitásbővítő beruházás a második legjelentősebb fejlesztés Dunaharasztiban a 2007-es második aszeptikus (nem szénsavas termékeket előállító) gyártósor telepítését követően, amelynek az értéke elérte a 27 millió eurót (körülbelül 10,2 milliárd forint).
A mostani beruházás tervezése 2020-ban kezdődött, két évvel később pedig jóváhagyást kapott az új gyártósor telepítése és a kapcsolódó üzemcsarnok megépítése, valamint a megnövekedett gyártási volumen támogatására szánt logisztikai és egyéb infrastrukturális fejlesztések megvalósítása. A kivitelezési munkálatok az idén februárban kezdődtek, az átadás novemberben várható.
Az új sor kis és nagy kiszerelésű Coca-Cola, Fanta, Sprite és Kinley szénsavas üdítőitalokat gyárt majd.
A legújabb fejlesztések nyomán a sor kapacitása 50 százalékkal haladja meg a korábbi nagy kiszerelésű, szénsavas üdítőitalokat előállító gyártósor teljesítményét és 30 százalékkal növeli a vállalat szénsavas üdítőital-gyártó kapacitását. A dunaharaszti üzem 100 százalékban megújuló forrásból származó áramot használ, egy liter késztermék előállításához pedig a 2014-es adatokhoz képest 30 százalékkal kevesebb energia és 20 százalékkal kevesebb víz igénybevétele szükséges. A gyártósor üzembe állását követően az energia- és vízfelhasználás csökkenésének aránya éves szinten várhatóan ugyanilyen mértékű lesz. A gyártási teljesítmény növelése magával hozza a logisztikai kapacitások fejlesztését. Ezért a dunaharaszti telephelyen útfejlesztés, valamint új rakodó területek kialakítása várható az év végéig.
Mindenkit meglepett a Coca-ColaA bevétel és a profit is felülmúlta az elemzői konszenzust. Az üdítőgyártó az áremelések ellenére sem veszített piacot. |
„Büszkék vagyunk arra, hogy egy újabb jelentős beruházással járulhatunk hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez. (...)
Tavaly 1,5 milliárd forintot meghaladó értékben invesztáltunk az ellátási láncunkba: a vállalatcsoportunkon belül elsőként bevezettük a mesterséges intelligencia által vezérelt robottechnológiát a raktározási folyamatainkba, túraszedő kollégáinkat okosszemüvegek segítik a hatékonyabb és pontosabb munkavégzésben,
ezenkívül egy fenntartható csomagolástechnológiai innovációnak köszönhetően az alumíniumdobozos multipackjeink másodlagos csomagolását 100 százalékban újrahasznosítható kartoncsomagolásra cseréltük, ezzel évente 230 tonnával csökkentjük a műanyag-felhasználásunkat” – mondta Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója.