BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még több pénzt szeretne a Microsofttól az OpenAI

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A ChatGPT fejlesztője idén már 10 milliárd dollárt vont be a Microsofttól, de a cégvezető szerint ez is kevés lehet.

Kevesebb mint egy évvel azután, hogy egy megállapodás keretében a Microsoft 10 milliárd dollárt fektetett az OpenAI-ba, a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó vállalkozás vezetője, Sam Altman arról beszélt egy interjúban, hogy jóval több pénzre lenne szükség a technológiai óriástól.

Az előző, 10 milliárd dolláros tőkeinfúzió alapján 29 milliárd dollárra értékelik a piacon az OpenAI-t. Altman a Financial Timesnak adott, hétfőn megjelent interjújában arról beszélt, nagyon reméli, hogy a Microsoft még több pénzt önt a cégbe, mert 

az még nagyon messze van az általános mesterséges intelligenciától, és a modellek képzésének költségei hatalmasak.

Illustrative,Editorial,Of,Openai,Logo,On,Smartphone,Screen.,Open,Ai
Fotó: Shutterstock

Ezt az sem ellensúlyozza, hogy Altman szerint a bevételek növekedése jó volt az idei évben, így az MI-cég továbbra is veszteséges. Ám véleménye szerint a Microsofttal való együttműködés biztosítja, hogy mind a két cég keressen a másik sikerein, és így mindenki elégedett legyen.

A cég november 6-án – egy olyan rendezvényen, ahol a Microsoft-vezér Satya Nadella is jelen volt – mutatta be legújabb fejlesztői eszközeit a GPT-4-hez a ChatGPT legújabb változatához. Ezek között a csetrobot különböző célokra módosítható változatai vagy épp az ahhoz kapcsolódó legsikeresebb alkalmazások piactere, a GPTStore is megtalálható. Ez a tervek szerint az Apple alkalmazás-áruházához hasonló üzleti modellben működne.

A cég dolgozik a ChatGPT legújabb változatán, a GPT-5-ön, de Altman nem árulta el a megjelenésének a határidejét. A cégvezető ugyanakkor szeretne szuperintelligenciát létrehozni.

A legújabb csetrobot képzéséhez nyilvánosan elérhető adatokat és vállalatoktól vásárolt adatbázisokat is felhasználnak. Altman szerint 

a GPT-5 várhatóan szofisztikáltabb lesz elődeinél, ám azt nehéz megjósolni, hogy milyen új képességei lesznek. 

A fejlesztéseket némileg nehezítette, hogy az Nvidia 40 ezer dolláros H100-as csipjeihez nem lehet hozzájutni. Altman szerint a cég kapott a csipekből, és hamarosan újabb szállítmány is érkezik, és a következő évben már jobb lesz az ellátás. Ezt az is segítheti, hogy a Google, a Microsoft, az AMD és az Intel is fejleszt új MI-csipeket.

A ChatGPT kereskedelmi sikere ellenére az OpenAI igazi célja az általános mesterséges intelligencia kifejlesztése, ám annak kulcselemei a csetrobot alapját képező nagy nyelvi modellek. Altman szerint ugyanis a nyelv nagyszerű módja az információk tömörítésének, amit a cég versenytársai, például a Google DeepMind nem ismert fel.

Az általános mesterséges intelligencia fejlesztésében a rendszerek ugrásszerű fejlődése a megértés terén szükséges a tovább lépéshez.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.